2025.06.11. 17:15
Különleges alkotásokból nyílt kiállítás a vanyarci tájháznál
A Vanyarci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében egy hangulatos délutánt tölthettek el az érdeklődők a tájház udvarán, ahol kulturális programokkal, gyerekeknek szóló játékos feladványokkal, valamint finom ételekkel vártak minden vanyarci lakost.
Mint arról Vanyarc önkormányzatának Facebook-oldalán beszámoltak, a műsorban fellépett a Püspökhatvani Dolinka Ifjúsági Néptáncegyüttes, valamint Fehér Pálné és Ponyikai Petra. A program része volt egy kiállításmegnyitó a tájház feletti alkotóházban, ahol a 2024/2025-ös szakkörökön készült alkotásokból nyílt meg egy válogatás. A kiállítást Csiki Lóránt, a Népművészet Ifjú Mestere, kézműves mesemondó nyitotta meg, aki kihangsúlyozta, hogy milyen fontos, hogy lássák a gyerekek, hogy a szülők, felnőttek is tanulnak, ügyeskednek, alkotnak. Az idei, valamint a korábbi évek szakkörös munkái mellet Hodnik Boglárka patkolt tojás remek műveit is lehetett látni.

Nagy a gond Nógrádban! Megállás nélkül vonulnak a tűzoltók! – Mutatjuk, mi történt!