2025.05.04. 15:58
Elhalasztották a táncgálát Szécsényben – íme az új időpont!
A nemzeti gyásznap miatt elhalasztották a szécsényi Palóc Néptáncegyüttes ünnepi műsorát, amelyet a tánc világnapja alkalmából rendeztek volna. A „Tánc, Tánc, Tánc!” elnevezésű program május 10-én pótolják – méghozzá látványos fellépésekkel és igazi palócos hangulattal.
Ferenc pápa halála miatt április 26-ra nemzeti gyásznapot hirdettek Magyarországon, így az eredetileg erre a napra tervezett folklórelőadás is új időpontot kapott. A Palóc Néptáncegyüttes és utánpótlás csoportjai – az Apró Palócok és a Palóc Csemeték – május 10-én, szombaton 18 órától lépnek színpadra Szécsényben, a Művelődési Központ színháztermében.

Forrás: Nool / Archív fotó
Tánccal ünnepelnek Szécsényben – új időpontban rendezik meg a folklórműsort
Műsorváltozás miatt új időpontban, május 10-én rendezik meg Szécsényben a tánc világnapja alkalmából szervezett folklórestet. A programot a Palóc Néptáncegyüttes és vendégei adják elő a szécsényi művelődési központ színháztermében. A rendezvény házigazdája a Palóc Néptáncegyüttes, valamint utánpótlás csapatai, az Apró Palócok és a Palóc Csemeték lesznek. A műsort a Folt Zenekar kíséri élő zenével, Lenkó Péter vezetésével.
Az est különleges vendége a 20 éves jubileumát ünneplő Kazár Táncegyüttes, akik szintén színpadra lépnek Szécsényben. A program zárásaként pedig Folkkocsma várja az érdeklődőket, ahol a közönség is bekapcsolódhat az együtt éneklésbe, táncba.