2025.04.21. 06:00
Lelkének egy-egy darabkáit őrzik a tari keramikus alkotásai – fotókkal, videóval
Duschenka Gyöngyi számára az alkotás ad erőt a rohanó mindennapokban, s enélkül tulajdonképpen el sem tudná képzelni az életét. A tari keramikus művész immáron 33 éve készít saját kezűleg kerti díszeket, szobrokat és egyéb használati eszközöket, amelyeken hűen visszatükröződik stílusa, és az adott tárgyon keresztül a lelkének egy darabkája.
Duschenka Gyöngyi tari keramikus művésznek már 7 éves korában határozott elképzelése volt arról, milyen munkát szeretne végezni a jövőben. Mint elmondta, amolyan isteni sugallatként jött számára, hogy kerámia formázással foglalkozzon, s a legérdekesebb az egészben az, hogy semmilyen ismerőse vagy családtagja sem volt a környezetében, aki ezt a szakmát űzte volna. Döntésében az sem tudta megingatni, hogy később a kertészkedés és a cukrászat is szimpatikusnak tűnt számára. Rájött, hogy a fazekasság mellett kertet ugyanúgy tud művelni házánál, finomabbnál finomabb süteményeket pedig a konyhában is készíthet, ha kedve szottyan rá.

Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu
Művészetére nagy hatással volt marokkói látogatása
Gyöngyi egy budapesti szakgimnázium kerámiaformázás-osztályába járt, ahol neves keramikusok kezei alatt tanulhatta ki a szakmát.
Egyedi stílusai – kétfélét különböztet meg – több mint tíz év leforgása alatt alakultak ki, s úgy érzi, az idő múlásával együtt folyamatosan változik, mivé formázza az agyagot korongolással, hogyan égeti ki az adott tárgyat és milyen színeket használ díszítésképpen.
– Az egyik rám jellemző stílust rusztikusnak mondanám, itt fehér alapon kék virág minta jelenik meg a kerámiákon. Egy tűzzománckészítő ismerősömnél fedeztem fel hasonlót, ami megtetszett, és ebből inspirálódva létrehoztam egy rám jellemző motívumot – magyarázta érdeklődésünkre a tari művész, majd így folytatta: – A másik stílusomban a vibráló színek dominálnak. Még 2005-ben voltam Marokkóban, és ott a fazekasok erős, bátor színeket használnak, ami nagyon megfogott engem. Magyarországon is ez idő tájt jelentek meg a kerámia ellátó boltokban az élénk színes mázak, én pedig kapva kaptam az alkalmon.
A természet harmóniája ad inspirációt számára
Duschenka Gyöngyi szerint minden inspirálja őt, ami körülveszi, de főként a természet és az állatok ösztönzik munkájában. Pályafutásának elején kerti díszeket, virágtartókat, népi edényeket formázott, majd funkcionális használati tárgyak, például bögrék, kancsók, tojástartók készítésével egészítette ki tevékenységét. Mindemellett csinál madár-, kutya- és macskaszobrokat, sőt még virágmanókat és halakat is. Mint elmondta, mostanában egyre nagyobb hangsúlyt fektet egy-egy tárgy megmunkálására, hogy az minél egyedibb legyen és minél inkább visszatükrözze őt magát, a lelkét.
Az alkotás komoly szerepet játszik az életemben, nekem ez ad erőt a mindennapokban. Azt gondolom, hogy minden embernek szüksége van egy olyan hobbira a munkája mellett, ami valami pluszt ad neki, lecsitítja az elméjét, segít neki elengedni a felgyülemlett feszültséget
– közölte Gyöngyi.

Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu
Rügyfakadástól az óceánig
Gyöngyi több mint 30 éves pályafutása alatt sosem kereste tudatosan a megmutatkozás lehetőségét, de titkon többször is elképzelte már, hogyan nézne ki első kiállítása és reménykedett abban, hogy egyszer majd megtekintheti a nagyközönség különleges kerámiáit. Beszélgetésünkkor úgy fogalmazott, a legnagyobb meglepetés és egyben megtiszteltetés érte őt, amikor 2023-ban felkérték arra, hogy Pesterzsébetben, a Csili Művelődési Központ egyik nagytermébe mutassa be legújabb alkotásait.
Maga a kiállítás 2024 januárjában volt, de egy év felkészülési időt kaptam arra, hogy megtöltsem a termet. Azt kell mondjam, ez egy nagyon érdekes időszak volt az életemben, és egyben egy izgalmas kihívás is
– húzta alá a keramikus.
Kifejtette: a tárlat a „Rügyfakadástól az óceánig – A természet színekben, formákban és hangokban” címet kapta, amely tulajdonképpen egy természeti folyamaton vezette végig jelképesen az embereket. A kompozíció fő eleme a látványos tűzmadár volt, amely az életünk azon szakaszát szimbolizálja, amikor erőnk teljében vagyunk.
– Nagyon jól sikerült a rendezvény, olyannyira, hogy utána itt Taron is kiállíthattam 2024 tavaszán az alkotásaimat. Legnagyobb örömömre pedig vannak felkéréseim is, így a jövőben megy tovább ez a kiállítás még más helyekre is – emelte ki Gyöngyi.
Különlegességek készülnek Duschenka Gyöngyi, tari kreamikus műhelyében
Fotók: Vendel LajosKorábban készítettünk interjút például
- Konrád Viktor palóc dudással
- Szabó József amatőr modellezővel és
- Kanyó Alfonzné népi iparművésszel is.