Néptánc

2025.03.30. 19:50

Ötven év táncai egy helyen! – videókamerával lestünk be a Nógrád Táncegyüttes jubileumi próbájára

Pörögtek a színes szoknyák, hangosan szállt az ének a salgótarjáni Táncházban. A Nógrád Táncegyüttes gőzerővel készül az 50 éves jubileumi előadására, szombaton ismét szép számmal gyűltek össze a jelenlegi és egykori „Nógrádos” táncosok.

Sikeres évet zártak tavaly a Nógrád Táncegyüttes tagjai, azonban a lendületük idén sem hagy alább, sőt! Inkább csak tovább fokozódik, hiszen a csoport idén ünnepli megalapításának 50. évfordulóját. A jubileumot pedig a jeles alkalomhoz méltóan, egy nagyszabású műsorral kívánják megünnepelni, amelyben nem csupán a jelenlegi, hanem az egykori táncosok is színpadra lépnek.

Nógrád Táncegyüttes, jubileum, próba, tánc
Korábbi és jelenlegi tagok egyaránt jókedvűen járták a táncot a Nógrád Táncegyüttes második „jubipróbáján”
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Folytatja a jubileumi készülődést a Nógrád Táncegyüttes

– Az első próbánkon 97 mostani és korábbi tag vett részt. Az 50 éves jubileumra pedig készülünk tovább, így szombaton újra szép számmal, 89-en gyűltünk össze a salgótarjáni Táncházban – fejtette ki érdeklődésünkre Kovács József, a Nógrád Táncegyüttes művészeti vezetője. Azt is elárulta, hogy a műsorra egy-egy korábbi művészeti vezetőhöz köthető koreográfiával készülnek.

Korábbi művészeti vezetők munkássága előtt tisztelegnek a koreográfiákkal

Így például a Nógrád Táncegyüttes 1975 – 1976 közötti művészeti vezetőjétől, Székely Istvántól a kisterenyei táncokat, míg Braun Miklóstól, aki 1976-tól három éven keresztül töltötte be ezt a pozíciót, a széki táncokat építik be a műsorba. Kovács József arra is rámutatott, hogy mivel ezek a koreográfiák annyira régiek, hogy nem készült róluk videófelvétel, így pontosan ugyanazokat a mozdulatokat nem tudják visszatanítani a táncosoknak. Hozzátette: mindent megtesznek azért, hogy lehető leghűebben felidézzék a korábbi művészeti vezetők munkásságát, ugyanakkor biztos lesznek majd olyan részek, amelyek eltérnek az eredetitől.

Rimóci és feketelaki táncokból sem lesz hiány

Székely István és Braun Miklós koreográfiái mellett a hétvégén felelevenítették Gyebnár László „Ne hagyd abba!” című rimóci koreográfiáját, valamint a Szabó János által összeállított feketelaki táncokat feldolgozó alkotást is. A lelkes csapat a szombati „jubipróbán” összesen több mint hat órán át ropta a táncot jó kedvűen, vidáman énekelve és táncolva, és ahogy azt korábban megírtuk, az első próba is fergetegesen sikerült.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában