Filmsiker

2025.02.08. 09:40

Film készült a somosi Kőtörőről! Íme néhány érdekesség az alkotásról!

A Dornyay Béla Múzeumban a közelmúltban bemutatták Shah Timor Molnár Péterről és művészetéről forgatott, legújabb alkotását. Kitűnő ötletnek bizonyult, hogy a Madách-díjjal kitüntetett fotós, operatőr, rendező munkatárs filmjét a nagy kiállítóteremben tekinthették meg az érdeklődők.

Fenti kijelentés azzal indokolható, hogy a két alkotót – a viszonylag nagy korkülönbség ellenére – őszinte, mély barátság köti össze. Azontúl, hogy mindketten Somoskőújfaluban élnek – Földi Péter ott is született – s e települést tartják otthonuknak, a 16 évvel fiatalabb Molnár Péter sokat tanult és tanul az egyik mesterének tekintett alkotótársától. Shah Timor filmbemutatóján sok érdeklődő jelent meg. 

film
Molnár Péter szobrászművész a róla szóló film bemutatóján Salgótarjánban
Forrás: Facebook/Dornyay Béla Múzeum

Nem volt könnyű meggyőzni a művészt, hogy filmet készítsenek

Ezt látva, köszöntőjében örömét fejezte ki dr. Shah Gabriella művészettörténész, a múzeum igazgatója is. Utalt rá, hogy a szervezőmunkáért és a film támogatásáért hálával tartoznak a Diósjenői Helytörténeti és Művészeti Alapítványnak, amelynek létrehozója a salgótarjáni származású Kalocsai Attila bevezetőt is mondott a megnyitón. 

Kifejtette: 28 éves koráig élt Nógrád vármegye székhelyén, somosi kapcsolatokkal is rendelkezik. Nem művészettörténész, de nagyon szereti a képzőművészetet. Ráadásul testvére, a szintén képzőművész Kalocsai Enikő kollégája volt Molnár Péternek a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában. Kalocsai Attilának nagy szerepe volt abban, hogy a kivételes tehetségű, nemzetközi rangú festőművész, a tarjáni Balázs János bronzszobra is helyet kapott az alapítványuk által fenntartott és működtetett Diósjenői Kiállítótérben más ismert és elismert magyar és külföldi művész művei mellett.

Elmondta: nem volt könnyű meggyőzni Molnár Pétert, hogy járuljon hozzá az őt és munkásságát megörökítő film elkészítéséhez.  

A film címében azért szerepel a Kőtörő megnevezés is, mert – meséli Molnár Péter – fiatalkori focistaként kemény hátvéd volt, ezért ragasztották rá ezt a becenevet.

 A művész a film képein beszélt gyermekkora élményeiről, amelyek beépültek a művészetébe. Édesapja kreatív szabómester volt, édesanyját nagyszívű, áldozatkész asszonyként ismerte ő is és a környezete is. Szobraiban mindig igyekezett tudatosítani gyökereit, a faluban megismert és elsajátított különböző szakmai fogásokat. Persze komolyabb módon is felkészült a szobrászlétre. Középiskolai tanulmányait Budapesten, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában – az úgynevezett kisképzőben – végezte 1984-ben, majd szintén a fővárosban a Képző- és Iparművészeti Főiskolán diplomázott 1991-ben, mások mellett Kő Pál tanítványaként. 

Számos alkotása látható szülőhelyén is

Természetesen hazajött Somoskőújfaluba, és szinte folyamatosan kapott megbízásokat. Lakóhelyén elkészítette a Somosi hősök és áldozatok emlékművét, a Hazatérés Emlékkutat, és a Kőbányászok emlékkövét. Több szobra is helyet kapott a salgótarjáni városháza előtt. A pantheonba Róth Flóris hajdani bányamérnök, vállalati vezető, Bátki József festő- és szobrászművész, valamint Dornyay Béla középiskolai tanár, természettudós, helytörténész mellszobrát készítette. Ikonikusnak tekinthető az a portré, amely Salgóbányán Zenthe Ferencnek, a nemzet Kossuth-díjas színművészének, a városi színház névadójának állít emléket. A sportcsarnokban 2011-ben Szojka Ferencnek, az SBTC és az Aranycsapat kiváló labdarúgójának még életében és jelenlétében felavatott szobra szintén Molnár Péter alkotása. Egyik legfontosabb megbízása a dr. Förster Kálmánnak emléket állító Fő téri szobor volt. 

Kerültek művei más nógrádi helyszínekre is. Az ő nevéhez fűződik a méltatlanul megalázott Mindszenthy József bíboros emléktáblája Felsőpetényben. Kazárra a falu egykori híres polihisztor papjának, írónak, műfordítónak Szabó Istvánnak a szobra került Molnár Péter jóvoltából.  Mint a filmben is megszólaló Varga András esperes-plébános is utalt rá, a szobrásztól nem idegenek a szakrális témák sem. Példa erre a salgótarjáni Szent József-templom bejáratánál lévő szoborfülkébe készített Szent Péter és Szent Pál, illetve Szent István, valamint Boldog Meszlényi Zoltánról készült munkája is. Ugyancsak véleményt mond a filmben Kele-Szabó Ágnes, a Madách Imre Gimnázium tanára, többek között tanítványainak elismerő gondolatait tolmácsolva. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában