2025.01.20. 11:55
Képmutatás nélküli kapcsolatok? Különleges ősbemutatót tartottak Rimócon (fotók, videó)
A Kaluzsa Mónika által írt és Máté Krisztián, a Zenthe Ferenc Színház színművésze által rendezett „Volt egyszer egy életem” című színdarab ősbemutatóját tartották vasárnap délután Rimócon, a Dr. Manga János Közösségi Házban a Kurázsdombi Társulat előadásában. Érdekesség, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet felkérésére a Pajtaszínház program 10 éves, jubileumi évadában Rimóc képviseli Nógrád vármegyét.
Az eseményen Szabó Vilmos, a község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, beszédében kiemelte, hogy a Pajtaszínház program a térségben és a községben is nagy érdeklődést váltott ki. Hangsúlyozta, a közösségi ház létrehozásakor azt a célt tűzték ki, hogy abban a maihoz hasonló, színházi élményekhez juttathassák a helyieket. Szabó Vilmos végül köszönetet mondott azért, hogy Rimóc is lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen ebben a programban.

Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu
Átalakul a Pajtaszínház program
A polgármester beszédét követően Máté Lászlóné, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Nógrád Vármegyei Igazgatóságának vezetője, az NMI és a Magyar Teátrumi Társaság idén jubiláló programjáról beszélt a jelenlévőknek.
– 2015-ben kezdtük és az idén befejezzük. Rimóc nagyon szerencsés, mert így ebben a formában ennyi támogatással, ilyen hosszú időn keresztül már nem folytatódik a Pajtaszínház program – közölte Máté Lászlóné. Hozzátette: – Átalakul és TehetségPaletta Programként folytatódik, ahová továbbra is várjuk majd a jelentkezését az amatőr társulatoknak a településekről.
Kifejtette továbbá, végtelenül büszke arra, hogy a Nemzeti Színházban egy ilyen darabbal és viseletekkel képviselhetik Nógrád vármegyét. Kitért arra is, bízik benne, hogy továbbra is alakulnak és működnek majd az amatőr társulatok, illetve önálló darabokkal is készülnek. Máté Lászlóné beszéde végén gratulált a rimóciaknak, hiszen korábban Nógrád vármegyében rajtuk kívül mindössze egy társulat készített önálló darabot.
A színdarab története egy novellán alapszik
A köszöntőket követően Paluch Norbert, a Kurázsdombi Társulat tagja ismertette, hogyan született meg a „Volt egyszer egy életem” című színdarab. Mint mondta, tavaly nyár elején Máté Lászlóné kereste meg őt azzal, hogy lenne-e olyan civil szervezetük, mely partnerként befogadná a Pajtaszínházi programot, a felkérésre pedig végül igent mondott.
– Hogy mire vállalkoztunk, azt akkor még nem tudtam. Egyet azonban határozott biztonsággal képviseltem: rimóci gyökerű történet kell, mely nem csak a rimóciaknak szól, s az sem lenne baj, ha rimóci írná, ha már rimóciak adják elő. Mikor ebbéli meggyőződésemet sikerült a Kurázsdomb tetején álló Hagyományok Házában összegyűlő szereplőjelöltek elé tárni, akkor szinte mindenki egyetértett velem – fogalmazott Paluch Norbert. Hozzáfűzte: – Evidens volt valamennyiünk számára az is, hogy a legalkalmasabb ember darabszerzőnek és dramaturgnak is Kaluzsa Mónika. A tanárnő a falut is jól ismeri, emellett gyakorlata is van a szépirodalom terén, hisz díjazott írása is jelent már meg válogatáskötetben. Végül az ő egyik novellája lett színdarabbá emelve.
Az előadás elnyerte a közönség tetszését
A társulat tagja kiemelte, fő céljuk nem a nevettetés, hanem a töprengés elősegítése volt, s mint fogalmazott, a darab kérdések sokaságát veti fel.
– Olyan kérdésekét, melyekből minden ember kiveheti a magáét: menjek, vagy maradjak? Szeressek, vagy bezárkózzak? Kell-e gyermekemet a saját értékrendem szerint nevelnem, vagy nem? Igaza van-e a nagyszülőknek, s milyen igazsága van a felnövekvő gyermeknek? Van-e megtartó ereje a vidéknek? Milyen identitásformáló értéket képvisel a falu? De legfőképp: léteznek-e napjainkban képmutatás nélküli, a másként gondolkodást elfogadó, őszinte emberi kapcsolatok? Jómagam azt gondolom, hogy Mari, a főszereplő kicsit a mi Ábelünk. A lány, a nő a faluból, aki nem szeretne egyebet, mint a saját hazáját megtalálni – mondta Paluch Norbert.
Ősbemutatót tartott a Pajtaszínház Rimócon
Fotók: Vendel LajosA „Volt egyszer egy életem” című, Hartmann Teréz színésznő főszereplésével színpadra vitt darab ősbemutatóját hatalmas érdeklődés övezte, az előadás pedig kétségkívül elnyerte a közönség tetszését, erről árulkodott az esemény végi hatalmas ováció és a vastaps is. A „Volt egyszer egy életem” című színdarabot január 25-én a Nemzeti Színházban is bemutatják.