2025.01.16. 10:40
Énekléssel ünnepeltek a Kodályban
Átélték az együtt éneklés örömét a salgótarjáni iskolában. A Kodály Zoltán tagiskola fontos évfordulóhoz érkezett ebben a tanévben.

Kodály Zoltán emléke előtt tisztelegtek az iskolában
Forrás: Beküldött fotó
A Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolája a 2024/2025. tanévben ünnepli 65. születésnapját. Az ünnepségsorozat részeként rendezték meg az iskolai Biciniuméneklési versenyt, melyen a 3-8. évfolyam emelt szintű ének-zenét tanuló diákok vettek részt. A versenykiírás szerint minden páros két művet énekelt. Ebből az egyik – tekintettel névadónkra – Kodály-mű volt (bicinia, vagy egyszerű kétszólamú kórusmű), a másik pedig szabadon választott mű. A zsűri az iskola művészeti tárgyait tanító pedagógusaiból állt. A verseny közös énekléssel indult, mintegy megteremtve az együtt éneklés felemelő hangulatát.

Forrás: Beküldött fotó
Az alma materbe visszatért két régebben elballagott diák is, akik testvérük produkcióját jött meghallgatni: Oláh Dániel Patrik és Oláh Erik Mátyás, maguk is emelt szintű ének-zenei osztályban tanultak. A versenyszervező kérésére és egyben a versenyprogramon kívül egy Szőnyi Erzsébet művet – Bricskán járok címmel – énekeltek el az izgalomtól csillogó szemű versenyzők és a közönség számára. A verseny előtt igazán kedves színfoltja volt a két fiatalember produkciója, akik régi kedves emlékeket idéztek fel a maguk által is átélt Kodály Biciniuméneklési versenyekkel kapcsolatban. Őket követte Czine Rita és Póczos Zsóka tanítványainak produkciója.
Az elhangzott kétszólamú művek és a szívből szóló muzsikát követően a zsűri értékelte a produkciókat és a díjazottak átvették az ajándékokat.
Kodály Zoltán emléke előtt tisztelegtek
I. korcsoport: 1. Tajti Liliána – Tóth Anna Fanni (3.b), 2. Gál Dorina – Miklós Péter (4.b), 3. Hulitka Fanni – Éger Benedek (3.b). II. korcsoport: 1. Gazsi Arabella – Oláh Fanni (5.b), 2. Apkó Zsófia Abigél – Balázs Enrikó (5.b), 3. Honti Bíborka – Sándor Orsolya Lelle (5.b). III. korcsoport: 1. Botos Lilla Bereniké – Oláh Máté László (7.b), 2. Berindán Zoé – Horváth Hanna (7.b), 3. Sándor Csenge – Holecz Edvárd Lénárd (7.b).