Évzáró ülés

2024.12.14. 13:40

Van-e jövője a salgótarjáni színháznak?

A Zenthe Ferenc Színház évzáró társulati ülést tartott pénteken. Kreicsi Bálint polgármester is részt vett az eseményen, amelyen a színház jelenlegi helyzete is szóba került.

Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere Facebook-oldalán számolt be róla, hogy dr. Fodor Enikő jegyzővel részt vettek a Zenthe Ferenc Színház évzáró társulati ülésén. 

színház
Kreicsi Bálint (középen) részt vett a Zenthe Ferenc Színház évzáró ülésén
Forrás: Facebook/Kreicsi Bálint

Az önkormányzat támogatja a színházat

"Nem zár könnyű évet a teátrum, de nehéz helyzetéből továbbra is kifelé tart. A „produktum” pedig kalapemelésre méltó – úgy a színház- vagy kamarateremben, mint a Zenthe Nyár keretében. Ehhez gratuláltunk, egyben arról is biztosítottuk a társulatot, hogy a színháznak és az önkormányzatnak közösek a céljai és azok elérésére közös az akarat is."– írta a városvezető.

Kreicsi Bálint felhívta a salgótarjániak, a lakosság figyelmét arra is, ahhoz hogy a város a jövőben is saját színházzal rendelkezzen, ahhoz nézőkre van szükségük, így mindenkit arra buzdít, hogy látogassa továbbra is a Zenthe előadásait. Erre ráfűzve hozzátette, hogy a saját darabok közül a kamarateremben decemberben még láthatják az érdeklődők az Advent a Hargitán című színművet, az Apácák című zenés vígjátékot és A főszereplő című krimivígjátékot is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában