Őrzik emlékét

2024.12.07. 06:50

Néhai művésztanáruk alkotásaiban gyönyörködhetnek a salgótarjáni iskolások

Élénk színekben tükröződő mély érzelmek köszönnek vissza a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolája falán sorakozó képekről. Az oktatási intézményben a napokban nyílt emlékkiállítás az iskola egykori rajz-földrajz szakos pedagógusának, Király Lajosnak, aki haláláig művésztanárként is segítette diákjait tehetségük kibontakoztatásában.

Fotó: Beküldött

Emlékek és érdeklődők sokasága töltötte meg a napokban a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolájának folyosóját, amelynek falairól élénk színek és érzelmek köszöntek vissza a látogatókra. A Király Lajos emlékkiállítás megnyitóján elsőként Juhász Gyula tagintézmény-igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Földi Gergely, művésztanár, a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető helyettese a gyermekek számára befogadható módon mesélt a mély, lelki folyamatokat is bemutató, olykor szürrealista vonásokat tükröző képek szakmai hátteréről.

Kiállítás nyílt Király Lajos munkáiból
Kiállítás nyílt Király Lajos munkáiból
Fotó: Beküldött

Kiemelkedően sokrétű alkotó munkáit tárja fel a kiállítás

– Kiemelkedően sokrétű alkotó, ahogyan ezt itt a kiállításon is láthatjátok. Tanulmányai révén biztosan mozgott a képzőművészet több műfajában, ágazatában. Aktívan alkotott. Magas szintű technikai tudással tudta tolmácsolni a teremtő gondolatot, nyúlt akár a grafika, a festészet, vagy a szobrászat egy-egy technikájához – fogalmazott a kiállításmegnyitón Földi Gergely.

Az eseményen részt vett Földi Erika, az általános iskola korábbi vezetője, illetve Király Lajos özvegye, de tiszteletüket tették rokonok, ismerősök és barátok is.

Érdeklődésünkre Pál Mária tagintézményigazgató-helyettes a kiállítás ötletének megvalósítója kifejtette: Király Lajos művésztanár 2018-tól egészen 2023-ban bekövetkezett haláláig rajzot, illetve földrajzot tanított a diákoknak a Petőfiben.

A gyerekek rácsodálkoznak a bemutatott alkotásokra

– Az alkotásokat Király Lajos özvegye bocsátotta az iskolánk rendelkezésére, így gyönyörködhetünk régi rajzaiban, grafikáiban, festményeiben. Az emlékkiállítás összeállításánál igyekeztünk arra törekedni, hogy különböző színvilágok köré csoportosítsuk a műveket, amelyeket 2008-tól kezdődően Lajos életének különböző állomásai inspiráltak. Emellett összegyűjtöttük néhány kültéri, illetve közintézményekben vagy épp közterületeken található alkotását, amelyek fotó formájában képezik a jelenlegi tárlatunk szerves részét – fejtette ki Pál Mária, aki azt is elárulta: az iskola tanulói szívhez szóló műsora koronázta meg az emlékkiállítás megnyitóját. A gyermekek versekkel, az intézmény kórusa előadással, míg az iskola tanára, Oláhné Franczuz Erika, illetve az intézmény diákja Oláh Mirella Lenke egy-egy szólóénekkel emlékeztek az egykori pedagógusra.

Pál Mária azt is hozzátette, igazán megható látni, ahogy a gyerekek a folyosón járva egymás után csodálkoznak rá a falakon függő alkotásokra: „Nahát! Ezt is Lajos bácsi festette?”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában