2024.09.29. 14:14
Förster Innovációs Díjat kapott a salgótarjáni színház művészeti igazgatója
Díjátadó ünnepséget tartottak a napokban Salgótarjánban, a KultPont Kávézóban. A rendezvényen Förster Innovációs Díjat vehetett át Susán Ferenc rendező, a Zenthe Ferenc Színház művészeti igazgatója, míg Förster Nagydíjat adományoztak dr. Horsa Ottó állatorvosnak.
Első alkalommal adták át a salgótarjáni KultPont Kávézóban megtartott ünnepségen a Förster Innovációs Díjat, amelyet Susán Ferenc rendezőnek, a Zenthe Ferenc Színház művészeti igazgatójának ítéltek oda. Az elismerést és a Förster Nagydíjat a Jobb Páholy-Förster Társaság, illetve a Förster Alapítvány hívta életre, s mindkét kitüntető címet a társaság és az alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Ferkó Attila adta át a díjazottaknak. Az életműdíjként is aposztrofálható Förster Nagydíjat dr. Horsa Ottó állatorvos vehette át.
A Zenthe rendezője kapta a Förster Innovációs Díjat
„Susán Ferenc elmondta: fontosnak tartja azt a küldetést, amelyet az alapítók és a kuratórium tagjai felvállaltak, s bízik abban, hogy megerősödve, egyre több támogatót maguk mellé állítva folytathatják munkájukat. Az elismerést megköszönve hangsúlyozta, hogy a jövőben is méltó kíván maradni ahhoz az értékrendhez és tevékenységhez, amelyet most díjaztak” – számolt be róla egy Facebook-bejegyzésben a színház.
Mindemellett elismerő oklevéllel köszönték meg rendezvényen a salgótarjáni származású lokálpatrióta, Dukay-Nagy Gergely és a néhai dr. Fancsik János tevékenységét, szellemiségét. A Förster Alapítvány nemes gesztusként háromszázezer forintot ajánlott fel a Zenthe Ferenc Színháznak, amelyet az eseményen Cene Katalin igazgató vett át és köszönt meg.