2024.08.24. 19:54
Pajtaszínház: mesés előadásokat mutattak be Palotáson (fotók, videó)
Másodszor rendezték meg a Nógrád Vármegyei Pajtaszínház Találkozót, amelynek Palotás adott otthont szombaton. Az eseményen az amatőr színjátszó csoportok bemutathatták tehetségüket a közönség előtt.
Nagy létszámú közönség gyűlt össze szombaton a palotási Mihályfi Ernő Művelődési Ház és Könyvtárban, ahol immár második alkalommal tartották meg a Nógrád Vármegyei Pajtaszínház Találkozót. A rendezvényen a helyi és a környékbeli amatőr színjátszó csoportok mutathatták be műsoraikat a nagyérdemű előtt, emellett pedig egy fotókiállítást is megnyitottak. A Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Vármegyei Igazgatósága és Palotás önkormányzata közösen hívta életre a nagyszabású rendezvényt.
Sikernek örvend a pajtaszínház találkozó
Az eseményen köszöntő beszédet mondott Szabó Mihály, Palotás polgármestere, majd Turopoli Zsolt, Tar polgármestere is, akinek kezdeményezésére elindult tavaly a pajtaszínház találkozó szűkebb hazánkban.
– Megtiszteltetés, hogy egy ilyen nemes rendezvénynek otthont adhatunk itt Palotáson. Gratulálok településvezető kollégámnak, Turopoli Zsoltnak, aki létrehozója volt ennek a hagyományteremtő találkozónak, hiszen ezáltal összejöhetnek az amatőr társulatok és bemutathatják tehetségüket mások előtt
– mondta Szabó Mihály polgármester, hozzátéve: – Bízom abban, hogy idén is mindenki örömmel, kellemes élményekkel távozik majd.
A beszédek után a palotási Kenderike Néptánccsoport vidám műsorát lehetett látni, majd Máté Lászlóné, a Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Vármegyei Igazgatóságának igazgatója, őt követve pedig Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke lépett színpadra, megosztva ünnepélyes gondolataikat. A találkozón tiszteletét tette még többet között Máté Krisztián színész, rendező, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház művésze, aki mentori tevékenységével rengeteg jó tanáccsal és instrukciókkal segítette a pajtaszínházi csoportokat előadásuk megvalósításában.
Négy település társulata lépett fel
Az eseményen elsőként a ságújfalui Szent László Közösség adta elő a nagy sikerű Tűvé-tevők című darabot, amellyel a Nemzeti Színházban való debütálásuk óta számos helyre kaptak már meghívást. Fellépett a balassagyarmati Gyarmati Színkör, amely egy rendhagyó előadás keretein belül Rejtő Jenő két bohózatát mutatta be: A rézrúd és a Hercules bon-bon című darabokat.
Mint a találkozón is elmondták, a bujáki Rigófészek Társulat egy egészen hosszú, 70 perces színházi darabbal készült, Hámori István Péter Olvasópróba, avagy a jó nénikédet Szalachinyi című művét játszották el a nézőknek. Végül, de nem utolsó sorban, a házigazda Palotás, PaThalia pajtaszínházi csoportja Remenyik Zsigmond író Pokoli disznótor című darabját adta elő. A különleges rendezvényt a pajtaszínházi társulatok produkciói mellett a házigazda település amatőr előadóinak műsora is gazdagította: színpadra lépett a Palotási Őszirózsa Nyugdíjas Klub Nótaköre, Ambrus József Aranyosi Ervin: Te vagy a fény című költeményét szavalta el, illetve Kékesi József egyszemélyes színjátszással mutatta be a János Vitézt.
Pajtaszínház találkozó Palotás
Fotók: Hüvösi CsabaA programokat egy kerekasztal-beszélgetés is színesítette a pajtaszínházi mozgalom megalakulásáról, működéséről és a közösségekben betöltött szerepéről.
Természet ihlette kiállítást nyitottak meg
– A Természetes fény című kiállítás magyar fotóművészek alkotásainak segítségével mutatja be az emberi beavatkozás hatásait környezetünkre és rávilágít felelősségünk, szerepvállalásunk fontosságára – fogalmazott Juhászné Kovács Felícia, Palotás júniusban megválasztott polgármestere, hozzátéve: – A kiállított műalkotások szépsége és harmóniája segít művészien szemléltetni és megértetni, hogy az emberiség elválaszthatatlanul a természethez tartozik, nincs emberi élet egészséges természeti környezet nélkül.
Nool.hu videó
- Önkéntesség: fiatalok hasznos munkája nyomán szépül az időskorúak otthona (videó)
- A polgármester is fegyvert fogott a salgótarjáni lövészek nyílt napján (fotók, videó)
- Kikapott idegenben az SBTC a büntetők meccsén (videó)
- Így még soha nem ünnepelték a szüretet Kishartyánban (fotók, videó)
- Drámai küzdelem és hosszabbításos SKSE vereség Salgótarjánban (fotó, videó)