Muzsika

2023.03.17. 20:07

Több év kihagyás után ismét tarolt a tarjáni zeneiskola zongoramaratonja

A salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolában nagyszabású zongoramaratont rendeztek péntek délután. A Gradus ad Parnassum címmel elkeresztelt eseményen az iskola diákjai és művésztanárai, valamint három egykori növendék vezette játékával a közönséget a „világot jelentő deszkák felé”.

P. K.

A fellépők a maratoni zongorázással igazi zenei kalandozásra csábították a közönséget

Forrás: Nool

Fotó: Hegedűs Márk

Barabásné Morvai Tímea intézményvezető portálunk érdeklődésére a koncert előtt elmondta: a zongoramaratont első ízben 2019-ben hívta életre a zeneiskola zongora tanszakjának kollektívája. Hozzátette: az ismétlésre azonban azóta, elsősorban a járvány berobbanása miatt, nem volt lehetőségük az elmúlt években az ötletgazdáknak. A Gradus ad Parnassum névvel egyrészt arra kívántak utalni, hogy a világot jelentő deszkák felé csak fokozatosan építkezve juthatnak közelebb a tehetségek, másrészt az elnevezés jól szimbolizálja azt is, hogy egy-egy fellépő jelenleg mely lépcsőfokán áll zenével átitatott pályájának. 

Idén immár minden adott volt a hangszerek életre keltéséhez: péntek délutántól egészen estig folyamatosan töltötte meg a zongora hangja az iskola koncerttermét. Az esemény első felében az intézmény azon növendékei léptek fel, akik jövő hét szerdán a balassagyarmati zongoratalálkozón is részt vesznek. A gyerekek mellett művésztanáraik is megszólaltatták a hangszert, de három volt tanuló is örömmel tért vissza koncertezni a különleges eseményre. Ennek fényében bemutatkozott játékával Czene Gertrúd Kamilla, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium tanulója; Pauló Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterhallgatója, valamint Farkas Zsolt zongoraművész, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium tanára. 

A többórás koncertet vastaps koronázta, mely jó visszajelzése annak, hogy érdemes volt újjáéleszteni az eseményt. A fellépők a maratoni zongorázással igazi zenei kalandozásra csábították a közönséget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában