Függöny

2023.03.26. 11:17

Elismerik, adnak a salgótarjáni színházi elemző véleményére

A Magyar Művészeti Akadémia átfogó művészettámogatási rendszerének fontos eleme a különböző szakterületeken tehetségesnek bizonyuló pályázók munkájának anyagi eszközökkel – konkrétan hároméves ösztöndíjjal – való segítése. 2019 és 2022 között 33 színházi előadás az új évezredből című pályaművével a salgótarjáni gyökerű harmincnyolc éves Oláh Zsolt is részesült ilyen támogatásban. Az évek óta főként színházi elemzőként tevékenykedő szakember a minap a fővárosban a Vigadó épületében tartott előadást Szeretni minél többet címmel.

Csongrády Béla

A szakember Szeretni minél többet című beszámolójával azt kívánta sugallni, hogy a színházban is a szeretet a legfontosabb

Forrás: Beküldött fotó

Oláh Zsolt pályafutását az acélgyári Petőfi színjátszó csoportként ismert együttesben kezdte, minthogy általános iskolásként egy néma szolgáló szerepében ugrott be a Magyar Állami Operaház egyik vendégelőadásába. Kitűnő adottságai voltak a versmondáshoz, a színművészethez és nem utolsósorban a komolyzenei énekléshez, a Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumban, a Pesti Magyar Színiakadémián és az ELTE-n folytatta tanulmányait, így egyre gyarapodott, mélyebbé vált felkészültsége. 

Sok produkciót megtekintett szerte az országban

Fentebb jelzett ösztöndíjas témájában arra vállalkozott, hogy a három év harminchat hónapja során ír egy-egy elemzést valamelyik színházi előadásról. S munkájának címében azért szerepel a harminchármas szám, mert az utolsó három hónapot az elkészült anyag megszerkesztésre szentelte. Sokat utazott, számos budapesti, vidéki, határon túli és nemzetközi produkciót látott, és örömmel tölti el, hogy a művészeti folyóiratok, közéleti portálok, napilapok azóta is nyitottak a munkáira. Rendszeresen szerepel a Magyar Katolikus Rádióban és az MTVA különböző műsoraiban is kifejtheti véleményét az általa látott előadásokról. 

A Vigadóban rendezett program szorosan kapcsolódott a tavaly nyáron véget ért ösztöndíjas életszakaszához. A Magyar Művészeti Akadémia, valamint a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet vezetősége azonban úgy gondolta, hogy nem engedi el az ösztöndíjasok kezét. Megszervezték az Essentia Artis című összművészeti programsorozatot, így a 2022-ben úgymond végzett évfolyam idén tavasszal lehetőséget kap a megmutatkozásra. A képzőművészek például kiállítják műtárgyaikat, a zenészek hangversenyt adnak. Miután Oláh Zsolt színházi elemzéseket írt, neki egy színházi bemutatóról volt alkalma beszélni. 

Hubay-t foglalkoztatta, hogy mi történhetett volna

Mint elmondta, előadásának Szeretni minél többet címét egy számára nagyon fontos szakember véleménye alapján választotta ki. Azt kívánja sugallni, hogy bárhogyan is alakul az ember életpályája, akár elismeri valaki, akár nem, a legfontosabb a szeretet. E tanács elhangzását követően nem sokkal később mutatták be a Nemzeti Színházban Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című darabját Rátóti Zoltán rendezésében, Udvaros Dorottya és Blaskó Péter főszereplésével. Az írót az foglalkoztatta, hogy mi minden történhetett volna, ha az emberek nem vesztegetik el az életüket a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszerrel. 

A színművész megélt magasságot és mélységet

Oláh Zsolt ahogyan írásaiban is szokta, szóban is röviden bemutatta a szerzőt, a darab cselekményét, azután rátért a díszletre, a jelmezekre, valamint a rendezői koncepcióra. Természetesen kitért a nagyszerű színészek játékára, főként Blaskó Péterére, akit – mint az MMA rendes tagját – meghívott a vigadóbeli programjába is. 

Blaskó Pétert (középen) a vigadóbeli programra is meghívta
Blaskó Pétert (középen) a vigadóbeli programra is meghívta
Forrás: Beküldött fotó

Azért éppen Ő lett a vendég, mert Oláh Zsolt példáját akarta adni a különböző generációk találkozásának. Az pedig, hogy Blaskó Péter elfogadta az invitálást, a közönségnek is nagy örömet okozott. Hiszen személyében olyan színművész lett a beszélgetőpartner, aki eljátszotta az egyetemes drámairodalom megannyi nagy főszerepét, megélt számos magasságot és mélységet, kevés idegen szituáció akad a színpadon, ami ismeretlen lenne számára. Pontosan érti és érzi az adott környezet auráját, pillanatok alatt felméri a partnereit és ehhez mérten nyilvánul meg. 

Több feladat is vár rá a közeljövőben

Oláh Zsolt estjén is őszinte, személyes és hiteles gondolatokat kaphatott tőle a közönség a szerepformálásról, a színészi lét természetrajzáról, a próbafolyamtok mikéntjéről, és rávilágított arra is, hogy – bár néha egyesek talán túlmisztifikálják – a színészet mégiscsak egy szakma, hivatás. Oláh Zsoltnak nagyon jólesett, hogy a színházi világból, a pályatársak közül és az Akadémiáról is sokan megjelentek a programján, egyszóval telt ház volt. Szívesen találkozott, beszélgetett olyanokkal is, akik eleddig csak tévén vagy rádión láthatták, hallhatták. 

Arra a kérdésre adott válaszából, hogy most mivel foglalkozik és milyen tervei vannak, a következők derültek ki. Nemrég az Operettszínház Mária főhadnagy című új bemutatójáról írt, nemsokára pedig Kecskemétre utazik Cseke Péter új rendezései miatt. Hamarosan elkezd foglalkozni a kisvárdai színházi fesztivállal, a televízióban pedig legközelebb Lezsák Sándor Nyolcvan vödör levegő című művének előadásáról beszél, s a rádióban is vár rá egy operafeldolgozás. Ha minden igaz, a közeljövőben megjelenik egy interjúja ifj. Vidnyánszky Attilával és folyamatosan dolgozik a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet számára is. Mindemellett tervben van egy saját kötet megjelentetése is, de mint minden, ez is a további támogatási lehetőségek függvénye. El van tehát látva feladatokkal. Mint fogalmazott: hála istennek!

Az igazi innováció
Oláh Zsolt egyik legutóbbi írásában úgy fogalmazott, hogy Homonnay Zsolt Mária főhadnagyának, az Operettszínház friss bemutatójának nem célja, hogy megváltsa a világot, és nem is kell mindig, mindenáron erre törekednie egy előadásnak. A sokfelé előforduló „kreatív”, „újszerű”, „formabontó” és „rendhagyó” színházi látásmódok mellett lassanként már-már az lesz az igazi innováció, ha valakinek akad bátorsága visszatérni a klasszikus értékekhez és úgymond kiszerkeszt egy előadást. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában