A Zenthe színház méltó módon emlékezett meg Madách Imréről

Mint köztudott, az idei január – és a teljes esztendő – a magyar irodalomtörténet nemzetközileg is ismert és elismert két alakja, Petőfi Sándor és Madách Imre bicentenáriuma jegyében telt, illetve telik. Bár a szabadságharc költőjét is sok szál – például a Salgón tett látogatása és a várról írott verse – köti Nógrádhoz, Madáchot születése és lényegében teljes élete okán még inkább magunkénak tudhatjuk. 

Ezért nagyon fontos az a kultusz, amely 1964-ben – azaz halála századik évfordulóján – itt kibontakozott és azóta is végbemegy. Nyilvánvaló, hogy egy-egy kerek évfordulón a mindig jogos emlékezés intenzitása felerősödik. Ennek jegyében került sor a Zenthe színház fentebb említett, a kamarateremben tartott előadására is. 

Mint Sándor Zoltán művészeti vezető – aki dramaturgja és rendezője is a produkciónak – a bevezetőben elmondta, a kétszereplős drámának komoly előzményei vannak. T. Pataki László eredetileg két műben – a Lidérclángban és a Lelkigyakorlatban – örökítette meg Madách Imre jobbára igaztalan egyoldalúsággal megítélt feleségének, Fráter Erzsébetnek, illetve szigorú életelvű, érdekvezérelt szülőanyjának, Majthényi Annának az alakját és a köztük lévő kibékíthetetlen ellentétet, egyre csak növekvő feszültséget. 

A szerző Illyés Kinga erdélyi színésznő javaslatára vonta össze a kutatásokat, mások mellett a nagyváradi Tempfli József püspöktől származó közvetlen információkon alapuló tényeket és a hiteles dokumentumokra épített fikciós írásokat. Így született meg a Kit szerettél, Ádám? című darab. Az ősbemutatót a Zenthe kitüntetett helyszínen, Budapesten, a Madách Színház kamaratermében tartotta 2014-ben P. Kerner Edit és Müller Zsófia közreműködésével nem kis sikerrel. Ezt követően a kitűnő darab különféle alkalmakkor, például T. Pataki László halálának tizedik évfordulóján, és különféle módokon természetesen Salgótarjánban is többször színpadra került. 

Az idei Madách-évforduló által életre hívott előadás megrázóan érzékelteti a Tragédia-költő életében két legfontosabb nőalak nemcsak eltérő korából, alapvetően különböző származásából, neveltetéséből, de jelleméből, világlátásából, sorsának alakulásából is szinte szükségszerűen következett végletes szembenállást, konfrontációt. Minthogy a megjelenítés módja ezúttal a felolvasó­ szín­házi változat volt, mellőzni kellett a díszletek és jelmezek atmoszférateremtő erejét, megnőtt a jól hangsúlyozott szavak, mondatok, a minimálisan alkalmazható gesztusok szerepe. És e nem egyszerű követelményeknek mindkét színésznő példásan eleget tett. A tapasztalatok birtokában könnyebb dolga volt néhai férje jól ismert szívszorító gondolatainak tolmácsolásában P. Kerner Editnek, de méltó társnak bizonyult Fráter Erzsiként a pályája kezdetén álló Hege Veronika is. Sándor Zoltán jól alkalmazta a szimbolikus képi bejátszásokat, nemkülönben Chopin és Liszt zeneszámait. 

A közönség érzékelhetően végig együtt élt a közreműködőkkel, és helyenként megrendülten honorálta elismerésre érdemes törekvésüket, teljesítményüket.