Zeneművészet

2023.01.23. 21:55

Halálának 175. évfordulóján emlékeztek Rózsavölgyi Márkra Balassagyarmaton

Halálának évfordulóján koszorúzással és hangversennyel emlékeztek Rózsavölgyi Márkra Balassagyarmaton. A művészeti iskolában az eseményen közreműködött Hartmann Teréz színésznő és Ember Csaba egykori igazgató és az MZMSZ elnöke.

Nool

A rendezvény zárásaként megkoszorúzták az egykori művész emléktábláját

Forrás: Nool

Fotó: Ember-Lukács Zsófia

A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában hétfő délután tartott megemlékezésen Csábi István, az intézmény igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy idén sok kerek évfordulót ünnepelhetünk, utalt Madách és Petőfi bicentenáriumára, emellett szeptemberben lesz 60 éve annak, hogy elindult az oktatás a balassagyarmati művészeti iskolában.

Az igazgató beszéde után Hartmann Teréz színésznő adta elő Petőfi Sándor - Rózsavölgyi halálára című versét. Ember Csaba, az iskola egykori igazgatója, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke beszédében megemlékezett Rózsavölgyi Márkról. 

– Balassagyarmathoz sok neves muzsikus kötődik, a vármegye székhelyeként jelentős hangversenyélet is volt, azonban Rózsavölgyi művészete mindenképpen olyan érték, amiért érdemes volt róla iskolát elnevezni. Túl előadóművészi tevékenységén, a magyar zene egyik ágának, a verbunkosnak, átdolgozó folytatója, az Első magyar társastánc  alkotója –  emelte ki az intézmény egykori igazgatója. Ember Csaba hozzátette, hogy Rózsavölgyi pontos születésnapjáról nincsenek megbízható adatok, így az iskola névadó ünnepsége 1973-ban, halálának évfordulóján volt. 

Rózsavölgyi Márk megemlékezés 2023.01.23.
Hangverseny is az esemény részét képezte
Fotós: Ember-Lukács Zsófia / Forrás: Nool

A rendezvény zárásaként koszorút helyeztek el a névadó emléktáblájánál, majd a tanárok és tanulók növendék-hangversennyel tisztelegtek a klasszikus verbunkos muzsika utolsó nagy képviselőjének emléke előtt a Réti Zoltán kamarateremben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában