Betlehem

2022.11.29. 19:57

Ludányhalászi alkotó betlehemét is kiállítják a Vatikánban

A 100 Betlehem kiállítást 46. éve rendezik meg Rómában, a világ minden tájáról érkeznek betlehem témájú kreációk. Idén 30 magyar alkotásból választották ki azt a hatot, melyek Magyarországot képviselik a Vatikánban. Egyik közülük Némethé Jancsi Ilona ludányhalászi alkotó Utazó betlehem című műve.

Ember-Lukács Zsófia

Az Utazó betlehem című műve a hat legjobb közé került

Forrás: Beküldött

Némethné Jancsi Ilona, a betlehem készítője portálunk megkeresésére elmondta, hogy 12 éve alkot saját textilműhelyében a Magyar Kézművességért Alapítvány pályázataira, számos kiállítása volt már. Korábban gobelin munkákkal indult, majd tavaly egy harmonika bőröndbe épített betlehemmel készült, amellyel hírét vitte a magyar kézművességnek. Az alkotás a Szent István Bazilikában volt látható. 

Idén augusztusban indult a 100 betlehem a Vatikánban pályázaton és pár hónap múlva értesítették, hogy a legjobb hat közé került az Utazó betlehem című alkotása. Ezzel idén Rómában, a Szent Péter tér oszlopcsarnokában december 8. és január 8. között tekintheti meg a nagyközönség a művet. A paverpol-technikáról elmondta, hogy egy holland eredetű, levegőre száradó speciális keményítő- és ragasztóanyag, amellyel a textilt formálta. Kizárólag újrahasznosított anyagokkal dolgozott.

Az alkotó elárulta, hogy az Utazó betlehemet a konzulátus már eljuttatta a kiállítás helyszínére. Idén Némethné Jancsi Ilonának is lehetősége adódik arra, hogy személyesen tekinthesse meg a világ minden tájáról érkező kézműves betlehemeket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában