Rendezvény

2022.07.21. 20:32

Jubilálnak a Medvesalján, négy évfordulót is megünnepelnek

A ceredi értéktár alapítására, az országhatár megnyitására, a mesegála indításának évfordulójára és a Ceredi Népdalkör elmúlt fél évszázadára is emlékeznek a péntektől vasárnapig tartó, nagy rendezvényen a Medvesalján.

Csongrády Béla

A Ceredi Népdalkör elmúlt fél évszázadára is emlékeznek (a fotó egy korábbi szereplésük alkalmával készült)

Forrás: Facebook/Tarnamenti Hagyományőrzők

A Tarnamenti Hagyományőrző és Kulturális Egyesület a Miniszterelnökség támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő közreműködésével, a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázat segítségével e hét végén rendezi meg a Jubiláló Medvesalja című rendezvényét.

A háromnapos eseménysorozat július 22-én pénteken 16 órakor a faluházban kezdődik, ahol megnyitják az ötéves a Ceredi Értéktár című kiállítást. A leggazdagabb eseménysorozatot július 23-án , szombaton tartják. 10 órától az idén húszéves mesegála szórakoztatja a gyermekeket, 13 órakor kerül sor az Együtt főzni jó gasztronómiai programra cerediek, zabariak, szilaspogonyiak és a felvidéki vendégek közösen készítik a finomságokat. 14 órakor medvesaljai tollforgatók találkoznak. Ketten – Farkas Ottó és Foglár Gábor – Szlovákiából érkeznek, a többiek – Bobák Sándorné, Fülöp Béláné, Gyurcsó Gyula és Simon Anna Karolina – határon inneniek. 17 órakor a Cered-Tajti átkelőhelyen a 15 éve megnyílt határnyitásra emlékeznek a környező községek polgármesterei, képviselői. 18 órától a vigalomé, az ételkóstolásé és az utcabálé lesz a főszerep. Közreműködik: Horváth Atosz, sztárvendég a népszerű énekes, Gájer Bálint lesz.

A július 24-i vasárnap az 50 éves Ceredi Népdalkör köszöntése jegyében telik. Az ünnepi szentmisére, hálaadásra a dalosok tiszteletére a Mindenszentek templomban 12.15 órakor kerül sor. A 16 órakor kezdődő kulturális műsor fellépői Agócs Alexander, a Gesztetei Barkó Menyecskék, az Ózdi Néptánc Egyesület, Pákó Mária és tanítványai, valamint a Zabari Bazsarózsa Dalkör. A megemlékezésen elismerések – köztük az Akikre büszkék vagyunk-díj – átadására is sor kerül. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában