Kultúra

2022.04.05. 18:09

Pénteken kezdődik a LiteraTúra idei programsorozata Füleken

Pénteken az Ady/Petőfi című előadással kezdődik meg a LiteraTúra idei, immár kilencedik éve tartó rendezvénysorozata a szlovákiai Füleken. Az idei programokon az irodalom és más művészeti ágak kapcsolatát is igyekeznek bemutatni

MTI

Forrás: Nool Archívum

Fotó: Angyal Eszter

A szervező füleki Városi Művelődési Központ igazgatója, Illés Kósik Andrea elmondta: a Nézőművészeti Kft. Ady/Petőfi című előadását a művelődési központ színháztermében mutatják be pénteken 18 órától, a Scherer Péter által rendezett darabban a két költőóriást Katona László és Kovács Krisztián alakítja. Az egyórás előadást követően a nézők a színművészekkel és Bognár Péter költővel beszélgethetnek.


Április 11-e a magyar költészet napja, de az Ady/Petőfi előadás apropója az is, hogy 2022-ben Ady Endre születésének 145. évfordulójára emlékezünk, jövőre pedig Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját ünnepeljük – tette hozzá.


Ez lesz a kilencedik évfolyamába lépő LiteraTúra program nyitórendezvénye, az idei sorozat az Irodalom másképp alcímet viseli, mivel az irodalom és más művészeti ágak fúzióit igyekeznek bemutatni a szervezők. A színházon kívül a film, a performance és a zene is kapcsolatba kerül majd az irodalommal a LiteraTúra rendezvényein. Vendégei szlovákiai és magyarországi írók, költők, műfordítók lesznek, akik mellett élőben vagy a filmvásznon színművészek, zenészek jelennek majd meg, sőt szerepcserékre is sor kerül: az író zenél, a zenész az író bőrébe bújik – ismertette Illés Kósik Andrea.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában