Őrizzük emlékeinket

2022.04.14. 18:51

Emlékőrző kiállítás is köszönti Salgótarján várossá válásának centenáriumát

Mint ismeretes, a megyeszékhely képviselő-testülete január 27-én méltó módon tisztelgett az 1922-ben bekövetkezett várossá nyilvánítás centenáris jubileumán. E száz évvel ezelőtti esemény volt olyan fontos, hogy az egész idei esztendőt emlékévvé nyilvánították. Ebből az következik, hogy intézmények, civil szervezetek – sőt esetenként alkotó magánemberek – terveiben is megjelenik a megemlékezés szándéka.

Csongrády Béla

A kiállított tárgyak, ereklyék visszarepítik az érdeklődőket Salgótarján múltjába

Forrás: Hegedűs Márk/NMH

Fotó: Hegedus Mark

Jó példája ennek, hogy a Balassi Bálint Megyei Könyvtár – a járvány okozta csaknem kétéves korlátozássorozat megszűnte, illetve egy nagyszabású felújítás befejezését követően – a napokban újra szélesre tárhatta kapuit az olvasók, az érdeklődők előtt – többek között – az Őrizzük emlékeinket című kiállítással is. 

A nagy számban megjelenteket elsőként Persikné Bakos Eszter munkatárs köszöntötte, majd Nagy Mónika igazgatóhelyettes szólt az intézmény megújulásáról és e rendezvény – amelyért köszönetet mondott Juhász Lászlónak és Póczos Sándornak – város-, ipar- és kultúrtörténeti jelentőségéről. Hangsúlyozta, hogy a kényszerű szünet alatt a könyvtár csak a földszinten tudta kiszolgálni az olvasói igényeket, de a korlátozott lehetőségek közepette is igyekezett megfelelni a látogatók elvárásainak. 

Sokan részt vettek a kiállítás megnyitóján
Fotó: Hegedűs Márk/NMH

A kiállítás két gyűjtőszenvedéllyel megáldott lokálpatrióta tevékenysége eredményeként jött létre. Egyrészt az elmúlt évtizedek során mindketten sokat tettek azért, hogy megőrizzenek immár szellemi értékekké nemesedett tárgyi emlékeket, másrészt konkrét munkájukkal is hozzájárultak a tárlók, paravánok tartalommal való megtöltéséhez. 

Kettőjük közös bemutatójához Juhász László mondott el néhány gondolatot. Időutazása során felelevenítette a várossá váláshoz vezető út fontosabb – főként a szén felfedezésével, bányászatával, a vasúttal és az ipartelepítéssel kapcsolatos – állomásait, majd mint Dorogházáról bejáró diák, 1972-től datált élményei alapján részletesen festette le a mai vásárcsarnok, piac, illetve az egyik bevásárlóközpont helyén működött közgazdasági szakközépiskola környékét. Természetesen szólt az általuk kiállított relikviákról, dokumentumokról is. Mondandójának ezt a részét a későbbiekben a látnivalók jellemzése során konkretizálta, de ekkor már Póczos Sándor is bekapcsolódott a nagy érdeklődéssel kísért tárlat­vezetésbe. 

Sok különlegességet lehet felfedezni a kiállított tárgyak között
Fotó: Hegedűs Márk/NMH

A két – nemes hobbijának hosszú ideje hódoló – kiállító mondandójából kiderült, hogy az elmúlt évek során ilyen-olyan alkalmakkor és módokon sokszor osztották már meg titkaikat az érdeklődőkkel. Ezúttal tizenöt tárlóban, a két vitrinben illetve négy keretben elhelyezett tárgyak sorában tudatosan kevesebb képeslapot, numizmatikai értéket, érmet, plakettet helyeztek el, mert azok máshol már többször voltak láthatók. Ez vonatkozik a kiadványokra, folyóiratokra is, minthogy a helyszín éppen egy könyvtár, ahol ezek megtalálhatók.

Vitrinekben sorakoznak a múlt értékei
Fotó: Hegedűs Márk/NMH

 Válogatást mutatnak viszont be az egykori gyárakban készült tárgyakból, a különböző helyeken készült fényképekből, prospektusokból s megannyi kuriózum – például az egykori gyógyszertári hangulatot megidéző miliő, egy 1956-os szórólap vagy egy 1969-es diafilm, továbbá néhány Salgótarjánhoz kapcsolódó porcelán- és kerámiatárgy – is várja a város múltjában kalandozni szeretőket. Az Őrizzük emlékeinket című, május 13-ig látható kiállítás figyelemre, elismerésre méltó eseménye az újranyitott könyvtárnak és a jubileumi esztendőnek. 
 

Szakmailag fejlődött a könyvtár – Nagy Mónika igazgatóhelyettes érzékeltette: nagy öröm számukra, hogy immár újra kiállítást nyithatnak a Bóna Kovács Károly Galériában. Egyszersmind utalt arra is, hogy a könyvtár felújítása nemcsak az energiatechnika korszerűsítését jelentette, hanem több tekintetben szakmai előrelépésre is lehetőséget adott. Példaként említette az olvasóterem megújulását, az orvosi szakkönyvtár létrehozatalát és kiemelten azokat a változásokat, amelyek a gyermekrészlegben valósultak meg. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában