Zene szárnyán

2022.01.21. 17:20

Balassagyarmati szerzők is versenyeznek az Év dala címért

Ember Péter és Emberné Rédei Renáta, a Latte Maffiato zenekar tagjai közösen írták meg a Földöntúli szerelem című dalt, amelyet beneveztek A Dal című műsor idei évadába. A szerzemény jól szerepelt az előválogatókon és bekerült a legjobb negyven dal közé, az élő adásba. A dal alkotóival a hónap végén induló versennyel kapcsolatban beszélgettünk.

Lászlók Judit

Emberné Rédei Renáta és Ember Péter közös dala a földöntúli szerelemről szól

Forrás: Beküldött

– Jelentkeztek már korábban A Dal című műsorba? 

Emberné Rédei Renáta: – Soha, így ez nagy kaland lesz számomra. Szerencsére most is vannak támogatóink, akik rengeteg mindenben segítenek. Ezért pedig nagyon hálásak vagyunk. 

Ember Péter: – Önszántamból még én sem jelentkeztem. Azonban egyszer előfordult, hogy valakinek a felkérésre írtam egy dalt, majd az illető később benevezett vele a műsorba. 

– Mit jelent önöknek, hogy a saját szerzeményük végül bekerült az élő műsorba? 

Renáta: – Hatalmas örömöt. Úgy érzem, hogy odafentről édesapám segített nekünk elérni ezt a sikert. 

Péter: – Én egy kicsit hezitáltam a nevezéssel kapcsolatban, azonban Renáta szerencsére nagyon ragaszkodott hozzá. Így az utolsó pillanatban jelentkeztünk, nem számítottunk rá, hogy kiválasztják a dalunkat. Meglepetésként ért, és nagyon megörültünk annak, hogy a dalunknak sikerült bekerülnie a legjobb negyven közé. 

– Miről szól pontosan a Földöntúli szerelem? 

Renáta: – A dal a beteljesült szerelemről, a szeretetről, illetve arról szól, hogy érdemes hinni és bízni még akkor is, ha már úgy érezzük, nincs remény. 

Péter: – A zenét én szereztem, és eredetileg nem szöveges dalnak szántam, hanem hangszeres műnek. Renátát, azonban első hallásra megihlette, ezért írt hozzá dalszöveget. Általában minden zeneszerzőnél előfordul, hogy ha valaki felkérésére vagy valakivel közösen készít egy zenét, akkor az befolyásolja a végeredményt, illetve meg akarsz felelni valamilyen elvárásnak. Ennél a szerzeménynél szerencsére nem volt ilyen probléma, ment minden a maga útján, és valóban olyan lett, mint amilyet szerettem volna. Hozzá kell tennem, hogy egyáltalán nem akartam követni a mai zenei divatot. 

– A dalt Majoros Csenge énekesnő adja elő az élő adásban. Miért rá esett a választásuk? 

Péter: – Ez a dal szoprán hangra íródott, Renáta pedig alt. Ezért nem is gondoltunk arra, hogy ő adja elő. Sokkal inkább arra vártunk, hogy a dal megkeresse a közvetítőjét, akit végül Majoros Csenge személyében talált meg. A Latte Maffiatóval sokat koncertezünk, így most jó lesz kicsit mások előadásait hallgatni. Emellett a zenekarral a fiatal tehetségeket is támogatjuk, a koncertjeinken is rendszeresen teret adunk nekik. Bízom benne, hogy a jövőben sok tehetséget sikerül majd felkarolnunk és adnunk a zenei életnek. 

Renáta: – Minden álmom, hogy egyszer egy hatalmas vonószenekar játssza el ezt a dalt, én pedig a nézőtérről hallgathassam. Úgy vélem, hogy Majoros Csenge gyönyörű hangja tökéletesen átadja majd a Földöntúli szerelem üzenetét. 

– Számos sikert magukénak tudhatnak. Mit várnak ettől a versenytől? 

Renáta: – Szeretném, ha sok emberhez eljutna a dalunk üzenete, és reményt adna mindazoknak, akiknek szüksége van rá. 

Péter: – A Dal rendkívül színvonalas kulturális műsor, tele jó zenékkel és szimpatikus emberekkel. Ha a dalverseny kulisszái mögé tekintünk, akkor láthatjuk, hogy rengeteg kiváló szakember fáradozik azon, hogy a nézőket igényesen szórakoztassák. Ezért örülök neki, hogy most mi is a részesei lehetünk ennek. Továbbá remélem, hogy az idei műsor mellett a dalunk is elnyeri majd a nézők tetszését.

A dal meghallgatható ezen a linken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában