Saját lelki sebeit is gyógyította első regényében a jobbágyi írónő

– Mikor szerette meg az írást igazán?
– Középiskolás korom óta írok. Kezdetben nem volt kitűzött célom. Annyit tudtam, hogy ami a lelkem mélyén megszületett érzés vagy gondolat, azt írott formában kerekké kell tennem. A korábbi években publikáltam már a Nógrád Megyei Hírlapban, a Fehérvár Újságban, a Dobogó című lapban, a Jobbágyi Hírek oldalán és a Style Magazin online felületén. Komolyabban a Lélekharang című regényem megjelenése után fogalmaztam meg, hogy ez lenne az az út, amelyen haladnom kell tovább.

– Az említett kötet idén tavasszal látott napvilágot. Milyen üzenetet hordoz a története?
– Akkor lelkileg nagyon nehéz időszakot éltem, terápiaként az írás volt a gyógyszerem. Minden érzelmi hullámzásomat naplószerűen vezettem. Közben eszembe jutott, hogy lehetne ez egy regény alapötlete. A főszereplő, Sophie Jobert személyén keresztül egy levelezés keretbe foglalása, egy lelki út bemutatása jelenik meg a könyvben. A regény üzenete, hogy sosem adhatjuk fel annak a reményét, hogy a próbatételeinken átverekedve megszülethet bennünk egy új ember. Az, aki képes a megbocsátásra, aki el tudja engedni a félelmeit, a kétségeit, és újra tudja építeni önmagát. Sophie-nak ezen a lelki úton kapaszkodót jelentett az Istenbe vetett hite és az a reménye, hogy mindig lesz megoldás, csak állhatatosan ki kell tartani. A története azért lehet tanulságos az olvasónak, mert ezt a belső lelki munkát tudatosan vitte végig. Az életünk megpróbáltatásai, feladatai előtt fontos, hogy a lelkünkben rend legyen, mert erre a támaszra szükségünk lehet a döntéseink előtt. Sophie Jobert úgy élte az életét, hogy törekedett a lelke rendjének megtartására, a belső józanságra.

– A főszereplőben tehát ott rejtőzik az ön karaktere is. Miben hasonlítanak leginkább?
– A tudatosságában, az önfegyelmében, az élő hitében, abban, hogy minden nappal szeretné legyőzni önmagát, a félelmeit, és szeretne kis lépésekben változni. Amiben előttem jár, hogy az új dolgokra sokkal nyitottabb és befogadóbb.

– Ha belelapozunk a könyvbe, egyből szembetűnik, hogy nincs fejezetekre osztva. Tudatosan építette így a történetet?
– Teljes mértékben! Mivel Sophie lelki útját követheti végig az olvasó, ezért négy fő lelki állomás található a regényben: a megismerés, a megértés, az elengedés és a megbocsátás.

– Ön szerint nehéz íróként érvényesülni?
– Azt gondolom, igen. Elsősorban azért, mert sokan írnak jól. Általában azok a szerzők érdekesek az emberek számára, akiket gyakorta látnak a médiában. Az első szerzős írókat senki nem ismeri. Ezért választottam a Publio Kiadót, ahol kezdő íróknak is lehetőséget adnak a megjelenésre.

– Van példaképe az írói szakmában?
– Jókai Anna szemlélete áll hozzám a legközelebb. Az írói hitvallása az, amit követni tudok. Egy riportbeszélgetésben hallottam tőle, hogy az írást arra használta, hogy megjavítsa ezt a cudar világot. Tehát volt benne egy jobbító szándék. Az írásban és az életben is minden megélt gondolatunk, a közléseink, a tetteink felelősséggel bírnak mások felé. Éppen ezért tudatosnak kell lennünk abban a tekintetben, hogyan élünk, milyen értékek mentén fogalmazzuk meg a gondolatainkat, hogyan hozzuk a döntéseinket. Ahogyan Jókai Anna ebben tudatos volt, én magam is. Írásaiban helye volt egy mélyről jövő istenhitnek, ami végig vezette.

– Az ön életében is fontos a hit kérdése?
– Az egyik legfontosabb zsinórmértékem az életemben, hogy úgy szeretnék élni és írni, ami Jézus Krisztushoz méltó. A regényben is az emberi lélekről írok, mert azt gondolom, hogy a minket vezető tiszta lelkiismeretünk az Isten szava bennünk. Úgy érzem, a kezemet is lélek által vezetve a Jóisten irányítja.

– Hogyan képzeli el magát tíz év múlva?
– Íróként, újságíróként szeretnék dolgozni. Úgy érzem, már magabiztosabban írok. Megérett bennem a kellő bátorság, hogy a gondolataimat megosszam az olvasóközönséggel. Az önmagát kereső, az önmagát megismerni, legyőzni akaró emberről fogok írni. A hétköznapi küzdelmeiről, az érzelmeiről, arról a belső lelki útról, amelyet az élete során mindenki bejár. A lélek oldaláról közelítve, mert hiszem és vallom Babits Mihály gondolatát: „Minden vágyad az Isten szava benned mutatva, hogy merre rendelte menned.” Ezeket a belső vágyakat, érzéseket fogom megírni azzal a felelősséggel, amit én magam sem feledhetek: arra kell törekednünk, hogy a tetteink és a gondolataink mentén jobb legyen ez a világ.

A lélek küzdelméről írna, a belső embert mutatná be

Jancsó Henriett a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnáziumban érettségizett 1990-ben. Ezt követően Jászberényben, a Szent István Egyetemen folytatta tanulmányait művelődésszervező szakon. Tanult könyvtári ismereteket és újságírást. Az olvasás és az írás mellett szabad idejében szívesen hímez is. Kérdésünkre, hogy tervez-e újabb könyvet írni, egyértelmű igennel válaszolt. Mint mondta: Jane Austin romantikus regényeit is kedveli, ezért szeretne egyszer egy ahhoz hasonló művet is írni.
– Minden írásomban jelen lesz az emberi lélek küzdelme. Adni szeretnék a történeteimen keresztül azért, hogy láthatóvá váljék a „belső ember”. Az, aki a lelkében növekedett, változott, és aki a harcain keresztül talán másoknak is szolgálhat tanulsággal. Hiszen minden sors tanít – tette hozzá Jancsó Henriett.