alkotók

2021.12.01. 07:10

Rangos elismeréseket adtak át a Nógrád Megyei Őszi Tárlat keretében

Szécsény művelődési központjának Szabó István Galériájában nemrégiben ötvenöt Nógrád megyéhez kötődő alkotó munkáiból rendezett kiállítás nyílt meg.

Szenográdi Ferenc

A kiállítás ablakot nyit megyénk festészetére, szobrászatára. Idén ötvenöten állítanak ki az őszi tárlaton.

Fotó: Ladóczki Balázs

A Nógrád Megyei Őszi Tárlat ünnepélyes megnyitóján Csatlós Noémi, a művelődési központ közművelődési referense köszöntötte az alkotókat, a díjak felajánlóit és a megjelent vendégeket. Szólt arról, hogy az elmúlt évben a pandémia miatt csak online formában tarthatták meg a jubileumi 25. kiállításukat. A vírushelyzet most is óvatosságra int, ezért mindenki szájmaszkot viselt a rendezvényen.

Stayer László, a város polgármestere köszönetet mondott az alkotóknak, a zsűri tagjainak és a kiállítás létrehozóinak, hogy immár a huszonhatodik alkalommal újra együtt lehetnek megyénk rangos képzőművészeti tárlatának megnyitóján.

A kiállítás ablakot nyit megyénk festészetére, szobrászatára. Idén ötvenöten állítanak ki az őszi tárlaton.
Fotó: Ladóczki Balázs

Tarnóczi László újságíró, Magyar Örökség díjas rádióriporter elsőként szintén köszönetet mondott a kiállítás létrehozóinak. Kitért arra, hogy a szécsényiek minden évben várják a tárlatot, amely egyfajta ablakot nyit megyénk képzőművészeti életére. Szólt a kultúra és a művészet városmegtartó és -építő szerepéről. – Országszerte láthatunk kiállítóhelyeket, kisebb-nagyobb galériákat, de arra kevés példát találunk, hogy egy hatezer lakosú település több mint negyedszázadon át gyűjteményes kiállításoknak ad otthont – mondta.

Szólt arról, hogy mindezek mögött elkötelezett közművelődési szakemberek, városvezetők és lokálpatrióta képzőművészek állnak. A továbbiakban az alkotások címadásának fontosságáról beszélt. Úgy véli, kifejező, figyelemfelkeltő címet kell adni a műnek, s a jelenlegi tárlaton több ilyen alkotással is találkozott. Hangsúlyozta, hogy az ilyen kiállításokon tulajdonképpen megmérettetik magukat az alkotók, és ez további inspirációkat adhat munkájukhoz. Az Őszi Tárlaton az 55 kiállító között többeknél felismerhetők az egyedi stílusjegyek, s az is örvendetes, hogy a kísérletezésre törekvő művészek is jelen vannak.

Az ünnepélyes megnyitón a zsűri döntése alapján adták át a díjakat. A zsűri tagjai voltak: a Balassagyarmati galéria tulajdonosa, Fricska Éva, Salgótarján kulturális főtanácsosa, Tarnócziné Máté Melinda rajz szakos tanár, valamint Bakos Ferenc, szécsényi grafikusművész.

A kiállítás ablakot nyit megyénk festészetére, szobrászatára. Idén ötvenöten állítanak ki az őszi tárlaton.
Fotó: Ladóczki Balázs

Nógrád Megye Közgyűlésének díját Kovács Bernadett érsekvadkerti alkotó kapta. Salgótarján Megyei Jogú város önkormányzatának díját Agócs József vehette át. Pásztó önkormányzatának díját a város alkotója, Mikuska Judit érdemelte ki. Bátonyterenye önkormányzatának díját a település művészének, Iglódi Eszternek, míg Balassagyarmat díját az Ipoly-parti város festőjének, Czudor Beátának ítélték. Rétság önkormányzata Pekáryné Mindszenti Csillának, a település alkotójának munkáját ismerte el. Szécsény díját Bátori István kapta. Szécsény polgármestere pedig a kazári Kun Péternek nyújtott át elismerést. A Szécsény Közművelődési Nonprofit Kft. díjazottja Bugyi István József (Boldog) lett. Arany Diploma elismerésben részesült Csernák Edit Szügyből, valamint Ghyczy György Budapestről.

Az ünnepélyes megnyitón Csizmadia Kinga és Varga Bálint működött közre. A 26. Nógrád Megyei Őszi Tárlatról digitális anyag készül, amelyet az alkotók 2022 februárjában kapnak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában