zeneszerző

2021.02.04. 18:03

Fejben komponál a balassagyarmati származású zongorista

A városból származó Baráz Ádám zeneszerző két éve mutatta be Civitas Fortissima 100 című művét, amelyet a csehkiverés 100. évfordulójára komponált. Az idei évben szintén közreműködött az ünnepségen, újra előadta saját szerzeményét. A zeneszerzővel kompozíciójáról beszélgettünk.

Lászlók Judit

Forrás: Beküldött

– Miért tartotta fontosnak, hogy zeneművet komponáljon a városnak?

– Régóta terveztem, hogy ilyen formán állítsak emléket az 1919-es balassagyarmati eseménynek. Sokat olvastam róla, láttam az erről készült filmet is. Igyekeztem az 1900-as évek elején született magyar művek hangvételét felidézni, amelyek egyrészt tartalmaznak népies motívumokat, másrészt pedig erősen jelen van bennük a bartóki tisztaság és a disszonancia kifejező ereje. A műben megjelenik a napfelkelte az Ipoly felett, egy groteszk katonainduló, egy rövid csatajelenet, majd a mű végén a nemzeti himnuszunk is megszólal, bár nem úgy, ahogy azt a hallgatóság várná.

– Meddig tart egy ilyen mű megalkotása?

– Ez érdekes kérdés. Őszintén szólva nem igazán tudom. Egészen 14 éves koromig Balassagyarmaton éltem, így sok szép emlék fűz a városhoz, és talán mondhatom, hogy ezek az emlékek az évek során fokozatosan hozták ki belőlem az ötleteket. Ezeket aztán tulajdonképpen 2018 decemberében vetettem papírra, meglehetősen rövid idő alatt. Nálam a komponálás alapvetően fejben zajlik, és mint már korábban oly sokszor említettem, az igazi munka egy darab megírásával a mű lehető legpontosabb lejegyzése. Felvázolni egy dolog, de tisztázni már nehezebb. Ez néha hosszadalmas, máskor pedig nagyon gördülékeny. A Civitas Fortissima 100 esetében az utóbbit tapasztaltam.

Baráz Alisa és Baráz Ádám a zongora mellett és az életben is egy párt alkot
Beküldött fotó

– Mikor és hol adta elő először a zongoraművet?

– Az ősbemutatója 2019. január 29-én volt Balassagyarmaton, a régi Vármegyeháza dísztermében a díszpolgári és egyéb kitüntetéseket átadó ünnepségen. Hatalmas öröm volt akkor és ott játszani a művemet. Nagyon pozitív volt a közönség reakciója, a darab fogadtatása.

– Az idei Civitas Fortissima-megemlékezésen is közreműködött. Hányadik alkalommal lépett az ünnepségen színpadra?

– Emlékeim szerint ez a második alkalom, hogy közreműködtem. Azonban jó párszor volt már lehetőségem hazai közönség előtt játszani Balassagyarmaton egyéb kulturális rendezvényeken, alkotóként és előadóművészként egyaránt. Idén sajnos a koronavírus miatt, a rendeleteket betartva, élő rendezvényre nem kerülhetett sor. Így a helyi televízió sugározta a január 23-án rögzített felvételünket. Az AlisAdam Piano Duóval, azaz feleségemmel, Baráz Alisa zongoraművésszel Liszt Ferenc: Les Préludes című szimfonikus költeményének a szerző általi zongora négykezes verzióját játszottuk fel, illetve jómagam a Civitas Fortissima 100 című szóló zongoraművemet.

" data-width="500" data-show-text="true">

 

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– A jövő és a tervek… Nos, a XXI. században talán ez a bizonyos 2021-es év lesz a legbizonytalanabb évek egyike. Ezért élve a közhellyel: ember tervez, Isten végez. Szóval majd meglátjuk. Egy biztos: a koncertezést nem hagyjuk abba a vírus miatt. Másrészt nekem talán újra több időm lesz komponálni. Egyelőre a lehetőségeink korlátozottak, hiszen nyilvános, élő hangversenyt nem adhatunk, viszont az online sugárzások lehetségesek. Tavaly is több mint tíz online házi koncertet adtunk, illetve nyáron, amíg lehetett, volt pár szabadtéri és kamaratermi koncertünk. Ha minden jól alakul, akkor a 2020-ban közel 40 elmaradt koncertünkből párat megtarthatunk, valamint eleget tehetünk több külföldi felkérésnek. Tehát továbbra is bizakodunk és reménykedünk.

Több területen tevékenykedik

Baráz Ádám zenei tanulmányait a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola növendékeként kezdte. Jelenleg szabadfoglalkozású zeneszerzőként és korrepetitorként, valamint magán-zeneelmélet-, szolfézs- és zenetörténet-tanárként tevékenykedik.

A Théba Művészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola zenei tárgyainak előadója és oktatója, illetve a felvidéki Ipolybalog művészeti alapiskolájának zongora- és kamarazene-tanára, korrepetitora. Feleségével, Baráz Alisa zongoraművésznővel 2016 óta koncertezik AlisAdam Piano Duo néven. Baráz Ádám zeneszerzői munkássága igen széles körű, több mint 160 befejezett opusa van. Komponált már szóló hangszeres, vokális, kamarazenei és zenekari műveket, valamint versenyműveket is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában