Szereti a színházi kihívásokat a salgótarjáni színész, Kántor Zoltán

A vendégekkel rendre Susán Ferenc, a társulat produkciós vezetője, rendezője beszélget. Így történt ez a minap is, amikor Kántor Zoltán volt a meghívott. Az érdemi diskurzus elkezdése előtt Susán Ferenc örömét fejezte ki, hogy a járvány kikényszerítette hosszú, többhavi szünet után újra sor kerülhetett e rendezvény megtartására, ráadásul szép létszámú hallgatóság előtt.

A megjelentek közül sokan tudták, de ezúttal a legilletékesebbtől hallották, hogy Müller Zsófia színésznőhöz – akivel Kántor Zoltán az újpesti Szép Ernő Színházban a Valahol Európában című előadás keretében ismerkedett meg – fűződő szerelme, illetve házassága révén került. Egyébiránt debreceni származású, ízig-vérig pedagóguscsaládból származik, de korán kiderült, hogy az ő útja nem ebbe az irányba vezet. Szülőhelyén csatlakozott a Várhidi Attila vezette amatőr együtteshez, a Főnix Diákszínpadhoz. A későbbiekben a székesfehérvári színházhoz került, ahol három évet töltött, s – miután a kaposvári egyetemre nem sikerül bejutnia – a színészképző stúdiót is ott végezte. A Vörösmarty Színházban játszott a Koltai Róbert rendezte Revizorban, majd Kecskeméten Az indul a bakterházban Bendegúz szerepében együtt szerepelhetett Mikó Istvánnal, aki ugyancsak rendszeres közreműködője a Zenthe-produkcióknak. Sok mindent megpróbált: volt Londonban kamionpakoló, állomáshelyein munkát vállalt különböző gyárakban, Velencén pincérkedett, kölcsönzött vízibicikliket, és Salgótarjánban – ahol 2016 óta él – is más területen, a Novohrad–Nógrád Geoparkban kezdett el dolgozni, ahol a vezető, Drexler Szilárd megismertette a város adottságaival, lehetőségeivel.

Mint Susán Ferenc felidézte, a Zenthe színházhoz Kántor Zoltán a Liliomfiban úgymond beugróként debütált, és utána is sokszor ebben a minőségben lépett színpadra. A legnehezebb feladat akkor várt rá, amikor a színház Brassóban vendégszerepelt a magyar nyelvű színházak fesztiválján, és mintegy a főszerepet kellett rövid idő alatt megtanulnia Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című darabjában. Úgymond saját jogán is több szerepet játszott – így a Tarnóczi Jakab rendezte Amit akartokban vagy a Lovagias ügyben Gál Ildikó rendezésében –, de az utóbbi években elsősorban rendezőasszisztensként szolgálja a társulatot. Miután elsősorban színházi embernek tartja magát, ezt a munkát is élvezettel, nagyon szívesen végzi, szép kihívásnak tartja. Annál is inkább, mert átlátja az egész előadást, összekötő kapocsként funkcionál a rendezők, a színészek, a dramaturgok, a díszlet- és jelmeztervezők, valamint a műszaki stábtagok között. A legfurcsább szituáció a közelmúltban esett meg velük, amikor közlekedési nehézségek miatt a mindig pontos, precíz Kökényessy Ágnes nem érkezett meg időre a Pillantás a hídról nagykőrösi előadására, és az éppen ott tartózkodó Xantus Barbara szövegkönyvvel a kezében helyettesítette egy darabig.

Nyilván Kántor Zoltán sem tudja, hogy mit hoz a jövő, de örül a Müller Zsófiával négy évvel ezelőtt hozott közös döntésüknek, amely szerint Salgótarjánban telepedtek le, és mindketten szorosan kötődnek a Zenthe Ferenc Színházhoz.

Versmondó és műsorközlő is

Kántor Zoltán szép orgánuma, előadói készsége jól érvényesül narrátorként, és nem ritkán versmondóként is szerepel ünnepségeken. Ezen képességei alapján mondhatni beépült a helyi közéletbe. Sőt, a közelmúltban Koltai Róbert beszélgetőpartnere is volt az Apolló Moziban a Zenthe-filmnapokon a Csocsó… vetítését követően. A Zenthe színház Vértezett szív című trianoni emlékfilmjében ő tolmácsolta Juhász Gyula gondolatait: Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá! Mert nem lehet feledni, soha, / Amíg magyar lesz és emlékezet.