ropja

2020.09.06. 19:50

Túl a nyolcvanon is a néptánc az élete a somosi asszonynak

Pócs Ernőné, vagy ahogy a faluban mindenki ismeri, Ladikos Erzsi néni szinte az egész életét Somoskőújfaluban töltötte. A néptánc szeretete azonban hozzásegítette, hogy az egész országot bejárja, és tanítványai által jó hírét vitte a nógrádi településnek. Munkáját „Somosért” kitüntető emlékéremmel ismerte el az önkormányzat.

Gulyás Edina

Pócs Ernőné 1954-ben házasodott a faluba, ahol mindig nagyon jól érezte magát, sokat adott a közösségnek

Forrás: NMH

Fotó: H.M.

– Az Óbudai Hajógyár csoportjában kezdtem el táncolni, 14 éves koromban. Beleszerettem a néptáncba, és az egész életem a tánclépésekről és azok tanításáról szólt – kezdte történetét Erzsi néni, aki azt is elmondta: – Aradon születtem 1937-ben. A háború után települtünk a fővárosba. Az általános iskola elvégzését követően édesanyám megbetegedett, így nem tanultam tovább. Az egyik legfontosabb elfoglaltságom ezt követően a tánc lett.

Mint mondta, kezdetben Vásárhelyi Lászlótól tanulta a tánclépéseket, majd a Budapest Táncegyüttesben Molnár István oktatta. Itt ismerte meg 1954-ben későbbi férjét, Czikora Tibort, aki akkor már az együttes szólótán­cosa volt.

– Először 1955-ben jártam látogatóban Somoskőújfaluban, majd egy évvel később összeházasodtunk Tiborral, akit mindenki csak Ladikos Tibiként ismert, így ragadt rám is ez az elnevezés – mondja Erzsi néni, hozzátéve: – Két gyermekünk született, egy fiú és egy lány, mindketten táncoltak az általunk alapított csoportban.

Pócs Ernőné 1954-ben házasodott a faluba, ahol mindig nagyon jól érezte magát, sokat adott a közösségnek
Fotó: H.M. / NMH

A községben ők ketten kezdték meg a táncoktatást: a gyerekcsoportban ötven általános iskolás sajátította el a lépéseket. Tizenkét fiú és ugyanannyi lány pedig a felnőttcsapatot alkotta. A településen minden jeles ünnepen színpadra léptek. A művelődési ház nagy terme – ahol közel négyszázan fértek el – minden alkalommal megtelt. A szülők és a nagyszülők, a rokonok és a község minden lakója kíváncsi volt az előadásukra.

– Nemcsak helyben mutathattuk meg tudásunkat, megyeszerte, sőt az ország távolabbi pontjain is felléptünk. Akárhány megmérettetésen szerepeltünk, mindenhonnan első helyezést hoztunk el, a gyerekek és a felnőttcsoport is – emlékezett vissza Pócs Ernőné, aki hozzátette: – Hatalmas ambíció hajtott minket, mindenkit fűtött a versenyszellem.

A próbákat és a fellépéseket is élőzene kísérte, a néptánccsoport műsorait prímás, brácsás, cimbalmos, másodhegedűs és bőgős kísérte. A zenészek is somoskőújfalusiak voltak, a Gabora család több tagja is hozzájárult a sikerhez. A fellépőruhákat pedig megvásárolták a Budapest Táncegyesülettől annak feloszlását követően.

„Somosért” emlékéremmel és oklevéllel ismerték el munkáját
Fotó: H.M. / NMH

– Nemcsak a faluban oktattam a fiatalokat, egyebek mellet a tűzhelygyárban, az öblösüveggyárban és a Május 1. úti iskolában is tanítottam a néptáncot – közölte Erzsi néni, hozzátéve: – Tizenöt éven keresztül, egészen a férjem tragikus haláláig a tánc és annak átadása töltötte ki a mindennapjainkat.

Amikor megözvegyült, még egy-két évig foglalkozott a csoportokkal, de gondoskodnia kellett a gyerekeiről, így a tűzhelygyárban, majd a salgótarjáni nagy központi könyvesboltban helyezkedett el. Később újra férjhez ment, ma három unokával és három dédunokával büszkélkedhet.

„Még éjfélkor is roptuk a kultúrházban, éjszaka is nekünk szólt a taps”

– A zene, az éneklés és a tánc mindig is fontos része volt az életemnek. Sokszor még ma is, amikor éjszaka felébredek, egy-egy népdal jut az eszembe, és elénekelem, majd alszom tovább – mesélte Pócs Ernőné, aki azt is elmondta: – Mindig szívesen gondolok vissza azokra az évekre, amikor a próbák, a fellépések és a versenyek lázában égtünk.

Egy régi emléket idéz: Az ország távolabbi pontján vettek részt egy versenyen, egész nap úton voltak és nagyon fáradtan utaztak hazafelé. A vonaton a kisebb gyerekek már el is bóbiskoltak, este fél kilenc volt, amikor leszálltak a szerelvényről Somoskőújfaluban. Éppen valamelyik nemzeti ünnepre esett a megmérettetés napja, de a kimerültségre tekintettel úgy döntöttek, hogy már nem lépnek színpadra a falusi ünnepélyen. Azonban amikor a vonat tovább robogott, látták, hogy a helyiek mind ott várják a csoportot az állomáson, és azt kérték tőlük, hogy tartsák meg műsorukat.

– Nem tudtunk nemet mondani, a kultúrházba vettük az irányt, és még éjfélkor is roptuk, messzire szállt a taps az éjszakában – emlékezett Erzsi néni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában