művészet

2019.09.14. 06:40

Szobrászdinasztia művei kerültek a tarjáni múzeum kiállítóterébe

Születésének hetvenegyedik évfordulóján nyílt tárlat pénteken Bobály Attila szobrászművész életművéből a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban. A kiállítótérben nemcsak az alkotó, hanem a két fiának a munkáit is láthatja a nagyközönség egészen október 31-ig.

Gerhát Karina

Bobály Attila, a megyeszékhely Pro-Arte díjas szobrászművésze 2017-ben hunyt el. Somoskőn alkotott, egyaránt dolgozott fával, márvánnyal, bazalttal, bronzzal, rézlemezzel, illetve homokkővel is. A szobrászművésznek szinte mindegy volt, hogy melyik anyagba álmodja meg alkotásait.

A Palócföld fiatal rajztanára a múlt század nyolcvanas éveinek az elején robbant be a magyar képzőművészet világába. Számtalan egyéni és csoportos kiállításon szerepelt, Magyarországon és külföldön egyaránt. Köztéri szobrai Nógrád megyén kívül az ország számos pontján, sőt még Nagy-Britanniában is megtekinthetők. Luxemburgi Zsigmondról készült alkotása az ópusztaszeri szoborparkban kapott helyet. Békásmegyeren Csontvárynak állított emléket, Soroksár pedig egy Bobály Attila által készített Niké-szoborral gazdagodott.

Megtöltötték az érdeklődők a kiállítóteret Fotó: L. B./NMH

A somoskői öntőműhelyből Szent Erzsébet szobor került Szécsénybe, Salgótarjánban pedig a sok más portré és emlékműve mellett Szent Istvánt és Széchenyit ábrázoló alkotása is látható, továbbá résztvevője és segítője volt a megyeszékhelyen található Szabadtéri Szoborkiállításoknak. Művei megtekinthetők a Salgótarjáni Pantheonban is.

Bobály Attila két fia szintén a szobrászművészetet választotta hivatásul. Dávid még éppen csak megkezdte pályáját, amikor édesapja halálának évében közlekedési baleset áldozatává vált. Bátyja, Bobály Ádám a restaurátor-szobrász köztéri alkotások iránti elkötelezettségét, szépérzékét, szakmai hozzáértését a budapesti Kossuth tér újra alkotott szobrai, a Nemzeti Múzeum előtti Arany János kompozíció, továbbá a Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhely középkori Madonnájának újjáteremtett alakja is dicséri.

Megörökítésre érdemes műveket mutat be a múzeumi tárlat Fotó: L. B./NMH

A kiállítás elején Shah Gabriella, a Dornyay Béla Múzeum igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kitért arra is, hogy ezen tárlat megvalósítását már évekkel ezelőtt is tervezték, azonban most Szabó Noémi szobrász tevékeny munkájának, és Németh Miklós Attila újságíró segítségének köszönhetően végre létrejöhetett.

A köszöntő után Szentandrási-Sós Zsuzsanna művészettörténész ismertette a jelenlévőkkel Bobály Attila munkásságát, majd megnyitotta a kiállítást. Ezek után Németh Miklós Attila, újságíró, a szobrász jó barátja mondott emlékező beszédet, amelyben a közösen megélt, művészettel kapcsolatos élményeket is felidézte. A tárlat végén leleplezték az alkotó Feszület című szobrát.

Díj szobrászművészi tehetségéért

Bobály Attila 1948-ban született Varsányban. Az egri tanárképző főiskolát 1976-ban végezte el. Szobrászatot Laborcz Ferenc és Kovács Ferenc szobrászművészek irányítása mellett tanult. 1984-ben felvételt nyert a Művészeti Alapba és tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének is. 1991-ben tagja lett a Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Szobrász Társaságnak. Salgótarján közgyűlése a több évtizeden át folytatott, kiemelkedő szobrász tevékenységéért 2016-ban Pro- Arte művészeti díjban részesítette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában