„Mindenben a szépet szeretem”

Gyakran jár manapság Salgótarjánban Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész. Hetekig próbálta a Zenthe Ferenc Színházban Michael Frayn „Még egyszer hátulról!” című különös vígjátékában Loyd Dallas illetve a rendező kettős szerepét, de az október 2-i premier (amelyről cikkünk az október 7-i „Kultúra” oldalon látott napvilágot: szerk.) után is megfordult a városban. Meghívást kapott a Nógrád megyei Príma-díjak átadási ünnepségére, hogy kitűnő orgánumú versmondásával gazdagítsa a jeles esemény kulturális műsorát és ugyancsak a közelmúltban első szereplője volt a Fő téri Zenthe Szalonban rendezett „Kedvenc színészeink” című, e szezonban indult új programsorozatnak. Az 1964-ben Egerben született pályatársával Gyuriska János, a szintén zenthés színész, rendező beszélgetett és jól átgondolt, rövid, frappáns kérdésekkel „bombázta”…

A válaszokból kiderült például, hogy Kautzky Armand a korábbi években is fellépett már a József Attila Művelődési Központ színpadán. Legemlékezetesebb szereplése Párkány László könyve alapján Pozsgai Zsolt által „Tolnay Klári, 1930” címmel írott drámában volt, minthogy kilenc olyan férfi alakját – köztük a két férjét, Ráthonyi Ákosét és Darvas Ivánét valamint Márai Sándorét, Mensáros Lászlóét – formálta meg, aki közeli kapcsolatban állt a nógrádi gyökerű, Mohorához erősen kötődő legendás színésznővel. Vele egyébiránt a Madách Színházban – ahová mint fiatal, friss diplomást az akkori igazgató, Ádám Ottó szerződtette Kautzky Armandot – személyesen is sikerült találkoznia, sőt három jelenetben színre lépnie is Collin Higgins „Maude és Harold” című darabjában és hálás neki a kezdőlépések megtételéhez adott szakmai, emberi tanácsaiért, segítőkészségéért. Hasonlók mondhatók el a szintén varázslatos egyéniségű Psota Irénről is, akinek utolsó férfi partnere lehetett, s aki még azt is képes volt megbocsájtani, hogy Kautzky Armand feledékenysége miatt elmaradt egy közös előadásuk. Mindkettőjük – és persze az ugyancsak madáchos törzstag, Zenthe Ferenc – magatartása azt példázza, hogy minél jobb, nagyobb művész valaki, annál szerényebb, annál inkább szeretni való.

Természetesen megkerülhetetlenül szóba került az is, hogy miként lett színész a Zenthe Szalon vendége. Ebben a családi környezeten túl – minthogy mindkét szülője és nagybácsija, a kilencvenegyedik életévében járó Kautzky József is e hivatást választotta – az eltökéltség játszotta a döntő szerepet. Egyszerűen eszébe sem jutott más pálya, egyéb lehetőség. Jellemző, hogy szenvedélyei sorában is a színházat említette fő helyen, de nagyon közel áll hozzá a komolyzene – példának okáért Beethoven muzsikája és – ifjúkorától kezdve – úgymond „mindenevő” olvasó is. Főként a történelmi tárgyú műveket kedveli. Szereti és figyeli az embereket, a próbák szüneteiben jól esett elvegyülni, sétálgatnia közöttük a salgótarjáni utcákon is. Sok tekintetben – öltözködésben, lakásberendezésben – a polgári, valamelyest konzervatív stílus jellemző rá, de nyitott a modern világ vívmányai iránt is.

A szépség megszállottjának tartja magát. Legkevésbé az erőszakot képes tolerálni, szakmailag pedig a tehetségtelenséget. Önmagát lelkes, impulzív, egyszersmind felelősen gondolkodó embernek tartja, aki számára nem közömbös, hogy miként alakul két gyermeke sorsa, a magyarság, s úgy általában az emberiség jövője. Színészként – bizonyára önvédelemből, a csalódásokat elkerülendő – nincsenek szerepálmai, nem dédelget esetleges hiú vágyakat. Tizennyolc év után jött el a Madách Színházból, volt az Újszínház tagja is, de már évek óta szabadúszóként keresi a kenyerét. Szerencsére rendre – mint a Zenthe Ferenc Színház felkérése is bizonyítja – megtalálják a feladatok. A napokban kezdte el próbálni Dürenmatt „Fizikusok”-ját a Szolnoki Szigligeti Színházban.

„Semmi sem történik véletlenszerűen”

Gyuriska János értelemszerűen megemlítette kollégája rendkívül sikeres szinkronszínészi karrierjét, s beszéltette rendezéseiről is. Ugyanakkor azt is felvetette, hogy a filmkészítő műhelyek kevésbé számítottak közreműködésére. Erre Kautzky Armand akként reagált, hogy az életet nem lehet megerőszakolni, semmi sem történik véletlenszerűen. Az est okozta élmény mintegy megkoronázásaként a közismerten szép orgánumú vendég Ady Endre „Őrizem a szemed” című gyönyörű versét mondta el…