Helyi közélet

2017.07.18. 05:37

Zenetábor Magyarnándorban

fenyvesi

NMH-információ. „Barátság Zenetábor” címmel nyár eleji muzsikus feltöltődésre hívta nemrégiben tanítványait Barát Attila, a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola fúvós művésztanára. A diákok három településről, Balassagyarmatról, Magyarnándorból és Szécsényből érkeztek az egy teljes hetet átölelő együttlétre.

[caption id="" align="aligncenter" width="1680"] A fiatalok több zeneművet megtanultak a tábor során[/caption]

A magyarnándori központú tábor ideje alatt a fiatalok sok szóló-, illetve kamara- és kisegyüttes-művet tanultak meg. A hangszeres gyakorlásokon túlmenően egyéb tartalmas programok várták a gyerekeket, így ellátogattak a szécsényi Forgách-kastélyba, megismerkedtek a történelmi város nevezetességeivel. Hasonlóan nagy élmény volt számukra Szanda várának megmászása, hiszen a romoktól pompás panoráma tárult eléjük. Elmerülhettek más művészeti ágak rejtelmeibe is: Bakos Ferenc grafikusművész beavatta őket a rajzolás, a festés és a metszetnyomtatás rejtelmeibe, majd maguk is készíthettek egyedi alkotásokat, amelyeket emlékbe hazavihettek.

A tábor végén a szülőknek és barátoknak kis koncerttel kedveskedtek, amit aztán élménybeszámolókkal és közös bográcsozással zártak.

H.H.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában