„Ünnepeljük az összes szentet”

A Somoskőújfaluban élő Angyal Eleonóra kegyeleti szakértő, szakíró, szaktanácsadó és szakpszichológus, színes egyéniségét az adja, hogy igazi képviselője a „bölcsőtől a koporsóig” tartó életünknek. Egészségügyi,  szülészeti gyakorlatok után gyógypedagógiai, pszichológiai végzettséget, majd Oxfordban gazdasági menedzseri diplomákat szerez. Azt vallja, hogy az elmúlt 30 év tanulásai és útkeresései mind-mind arra voltak jók, hogy előkészítsék jelenlegi hivatását, az oktatást, az írást és a lelki tanácsadást e nagyon nehéz témákban, mint a halál, a temetkezés és a gyász. A közelgő Mindenszentek és halottak-napja kapcsán kérdeztük, hogy mit gondol az eltávozottak ünnepéről és annak lelki aspektusairól.

Salgótarján/Somoskőújfalu. „Miután felébredt bennem a csodálkozás, azt kérdezem, mi az, ami tulajdonképpen van? Nem voltam kezdetben és nem leszek végül? Erre a kérdésre olyan feleletet szeretnék, amely tartást ad. Megijedek a gondolattól, hogy valamim örökre elveszítem.”

– Ebben az idézetben sokunk gondolata tükröződik – kezdte Angyal Eleonóra. – Mi van akkor, ha már nem leszek? És mi akkor, ha elveszítek valakit, aki fontos volt nekem? A halál mindenkinek fájdalmas, ennek ténye minden bizonnyal feloldhatatlan. De van-e lehetőség ennek oldására, volt-e valaha méltósága a halálnak, hiszen amióta az ember ráeszmélt tudatosságára azóta féli a halált?

De nem a halál a tragikus, hanem az emberi értetlenség. Megszámlalhatatlan halottunk elvesztése után sem tarjuk természetesnek az eltávozást. A jelenlegi társadalom mintha valami össznépi egyezmény alapján tiltaná a halálról, a haldoklásról, a gyászról való megnyilatkozásokat, valamint annak elfogadását.

A születésről lehet és kell beszélni, pedig hazánkban többen halnak meg, mint ahányan születnek. El kellene fogadni, hogy az örömteli születés és a szomorú halál könyörtelen pontossággal összefüggenek egymással.

– Nehéz elfogadni egy szeretett ember elvesztését.

–Szerintem nem is kell, hiszen az az élet, amit vele éltünk már soha nem lesz olyan, mint korábban. Tehát az élet nem megy tovább, hanem valami új életre kell felkészülni nélküle.

Az elfogadás nem azt jelenti, hogy nem emlékezem rá, hogy nem gondolok rá, hogy nem szólítom meg naponta. Sőt azt jelenti, itt van, beszélek hozzá, tanácsot kérek, része az életemnek, de én mégis új életet élek nélküle.Most rájuk emlékezünk az elkövetkező napokban. De hogyan? Nem az a fontos, hogy végig járjuk családfánk összes sírját a temetőkben, hanem, hogy szeretettel gondoljunk halottainkra.

– 2000-től, mintegy fél évszázad után, ismét piros betűs ünnep  Magyarországon a Mindenszentek-napja.

– November 1-jén, egyházi napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Hál’ Istennek szorosan összefügg a november 2-val (amely nap, nem piros betűs),ami a halottak napja valójában. De ne legyünk ilyen érzékenyek, örüljünk, hogy a rendszerváltozás után néhány évvel fontos volt, hogy ezeken a napokon az emberek ne dolgozzanak, elzarándokolhassanak a családi sírokhoz, és ott,ha csak kis időre is, de emlékezhessenek halottaikra. A korábban élő emberek számára október hónapjának utolsó napjai jelentették a legvékonyabb határvonalat a holtak és az élők világa között. Az ősi hiedelmek szerint az eltávozott lelkek ezen a napon útra kelnek és újra vissza jönnek az élők világába.

– Honnan ered az egész katolikus kereszténység ünnepe?

–  Valójában október 31-i Napisten halála ennek az ünnepnek az eredete. Aztán erre épült a Halloween ünnep, a maga kelta eredetű répával, majd európai eredetű töklámpáikkal. A túlvilági maskarákba való öltözés, a Halloween-partik, min-mind az ünnepi hangulatról szólnak. E nap, este, vagy éjszaka a november első napjához kapcsolódik, magyarul előestét jelent.

Lényegében a három nap összefügg, ki mit tulajdonít az ünnepnek az teljesen személyes. Akik ezt felismerik azoknak nem az a fontos, hogy a temetőkben megmutassák másoknak, hogy ők mennyire szeretik halottaikat,  és ezért mennek, mert ilyenkor muszáj menni. Hanem mennek, amikor nekik erre szükségük van,amikor van rá szabadidejük, energiájuk és lehetőségük.

– A kegyeleti szakértő hogyan készül?

– Nekünk apával már hosszú évek óta van egy megszokott rítusunk. Előtte való nap reggelén elmegyünk a somoskői temetőbe, ahol minden eltávozott rokonunk sírjánál elhelyezünk egy szál virágot és egy mécsest. Én évek óta fotózom a

sírokon még nyíló rózsabimbókat a vár hátterével, a harmat cseppeket a sírokon, ilyenkor ott csend és nyugalom van. Aztán a somosi temetőben látogatjuk végig apukám őseit és Regina nagyanyámra és anyukámra emlékezünk a családi sírnál. November 1-jén este a teraszon sok-sok mécsest gyújtok, igyekszem elcsendesedni és meghálálni a sorsomnak, hogy én erről beszélhetek, taníthatom és segíthetek másoknak.

– Négy éve vezeti a salgótarjáni Rex Humánum temetkezést.

– Így van. Itt a temetkezés gyakorlati részét is megtapasztalom. Bátorítok mindenkit találja meg a saját útját hallottaihoz, de ha ehhez segítségre van szüksége szeretettel várom.

Balogh Tibor