Helyi közélet

2017.02.16. 07:50

Tudatossággal előzd meg a betegségeket!

fenyvesi

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetével közösen hirdetett vetélkedőt „Légy tudatos!” elnevezéssel a megye középiskolás tanulói számára a rák világnapja – február negyedike – és az európai méhnyakrák megelőző hét alkalmából. Tegnap a verseny nyolc iskola tíz csapatának részvételével vette kezdetét a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda falain belül, amelynek legfőbb célja az egészségtudatos magatartás fejlesztése, valamint a daganatos betegségekre történő figyelemfelhívás volt.

Salgótarján. Helyszínre érkezésünkkor a diákok már helyet foglaltak a csapatneveikkel ellátott asztaloknál, ám a megmérettetés kezdete előtt még volt időnk Feketéné dr. Zeke Ildikóval, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetőjével néhány szó erejéig beszélgetni.

[caption id="" align="aligncenter" width="2607"] Munkában a zsűri: Kreicsi Mária, Lukács Józsefné, Feketéné dr. Zeke Ildikó, Baranyi Zoltán és Saját János (balról jobbra) (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

– A daganatos halálozások számának csökkentésére a leghatékonyabb mód a daganatok korai – rákmegelőző stádiumban – történő felismerése, mivel ezek prognózisa lényegesen kedvezőbb, mint az előrehaladott állapotban lévő eseteké. A nemzetközi statisztikákkal összehasonlítva hazánkban a célzott szűréseken azonban csak a lakosság kis hányada vesz részt.  Ahhoz, hogy a halálozási mutatók javuljanak, a lakosság 75-80 százalékának el kellene mennie a meghívólevelek alapján például méhnyak- vagy emlőszűrésekre – kezdte nyilatkozatát a vezető.

Hozzátette: az egészségre, valamint az egészséges életmódra való tudatos nevelést már egészen kiskorban el kellene kezdeni, s később – középiskolás korban – azt bővíteni lehetne a lakossági szűrések megismertetésével, illetve annak népszerűsítésével is.

[caption id="" align="aligncenter" width="2767"] Külön-külön bemutatkoztak a versenyző iskolák (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

– A megrendezett vetélkedővel is az a célunk, hogy a megjelent diákok részvételükkel és felkészülésükkel – többek között – ráébredjenek arra, hogy a szűrővizsgálatok fontosak, s családjuknak is továbbadják az itt megtanult ismereteket – összegezte gondolatait a megyei tisztifőorvos.

Ezt követően néhány csapatot is megszólítottunk. Beszélgetéseinkből kiderült: nagyon sokat foglalkoztak e témával szabadidejükben, és sok időt fordítottak arra, hogy tudásukat gyarapítsák. Különböző könyveket olvastak, könyvtárba jártak, valamint az interneten is folytattak kutató munkát a különböző daganatos betegségek tünetei, illetve az egészséges életmód iránt is.

A tudatosságra nevelő vetélkedő előtt Kreicsi Mária, a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke tartott nyitóbeszédet, amelyből kiderült, hogy Magyarországon évente hozzávetőleg nyolcezer új, rosszindulatú daganatos megbetegedést diagnosztizálnak, s ami ennél is ijesztőbb: statisztikai adatok szerint 2005-2015 között ez a szám folyamatosan csak emelkedett. A szakemberek szerint a betegségek egyharmada a kockázati tényezők csökkentésével kiküszöbölhető, valamint az idejében felfedezett betegségek jelentős része tünetmentessé tehető a megfelelő terápiás kezelés alkalmazásával.

[caption id="" align="aligncenter" width="2432"] Izgalmas feladatokban bizonyították tudásukat a diákok (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

– Egészségünkért elsősorban mi vagyunk a felelősek, így saját magunk tehetünk a legtöbbet annak megőrzéséért is! E vetélkedőn pedig a diákok megismerhetik azokat az egyszerű dolgokat, amelyekkel a rizikó faktorokat csökkenthetjük, s így a betegségek kialakulásának számát is redukálhatjuk – hangsúlyozta Kreicsi Mária.

Ezt követően kifejtette: a legfontosabb az, hogy tudatosan éljünk és cselekedjünk, valamint érezzünk felelősséget egészségünk iránt.

– Ne dohányozz! Ne drogozz! Ne fogyassz alkoholt túlzott mértékben! Mozogj rendszeresen! Védekezz a környezet káros hatásaival szemben! Kezeld a krónikus stresszt! Élj a védőoltások, valamint a szűrések lehetőségével! Ezeket mind neked kell betartanod, hiszen más nem teheti meg helyetted! Ezen kívül ne csak magadért, hanem a családodért, a barátaidért és a környezetedért is légy felelős! – „útravalóul” ezekkel a gondolatokkal zárta köszöntőjét az elnök

Kreicsi Mária szavai után a jelenlévő négyfős csapatok egyenként bemutatkoztak a versenyen. Voltak, akik játékos formában – egy televíziós beszélgetést előadva –, ám voltak, akik vetített ábrákkal, versekkel mutatták be – motivációs szempontból – az egészséges életmód, a rendszeres szűrővizsgálatok, illetve a megelőzés fontosságát.

Az ismertetők után egy kirakós játékban kellett helytállniuk a növendékeknek, ahol egy közismert tárgy, személy vagy helyszín színes fotóját kellett a kivágott darabkákból összeilleszteniük, majd a feladat csavarjaként ki is fejtették, hogyan kapcsolódik a képen látott dolog a nap témájához. A következő feladványban a csapatoknak öt érvet kellett írniuk arra vonatkozóan, miért oltassák be magukat, illetve miért ne HPV-fertőzés ellen.  A továbbiakban egy elméleti tesztsort töltöttek ki a diákok, amelyben a mondat-kiegészítéstől kezdve a totón át a képrejtvényig számos és változatos fejtörőt oldottak meg – látványos ügyességgel. A végső hajrá pedig egy „Activityben” csúcsosodott ki, amikor is egészséges életmóddal, rákmegelőzéssel, szűrővizsgálatokkal kapcsolatos definíciókat kellett elmutogatniuk, lerajzolniuk, illetve körülírniuk az iskolásoknak.

[caption id="" align="aligncenter" width="3008"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

A zsűri – Baranyi Zoltán, a Salgótarjáni Szakképzési Centrum szakmai főigazgató helyettese, Lukács Józsefné, a Pásztói Margit Kórház ápolási igazgatója, Kreicsi Mária, Feketéné dr. Zeke Ildikó, valamint Saját János, a Bolyai János Gimnázium tanulója – a csapatok munkáját nem csak egészségügyi szakmai szempontok alapján értékelte, hiszen a megmérettetés célja elsősorban az egészséges életmódról és szűrésről szóló üzenetek közérthető eljuttatása volt a nebulók irányába.

Végül kiélezett küzdelemben a harmadik helyen a Táncsics Mihály Szakközépiskolája és Szakiskolája „Rózsaszínszalagosok” névvel felruházott csapata végzett, míg a második helyet a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola „QvadÁszok” nevű játékosai foglalták el. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára pedig a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakiskola és Szakközépiskola „Aranyalmák” elnevezésű csapata állhatott.

A verseny végső üzenete pedig nemcsak a versenyzőknek, de mindnyájunk számára megfontolandó életigazság: ne csak magunkért, hanem a környezetünkért is legyünk felelősek! Éljünk tudatosan, és figyeljünk egészségünk megőrzésére!

Palchuber Kinga

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában