Helyi közélet

2016.10.17. 05:50

Tartalmas tapasztalatcsere megyénkben

fenyvesi

A Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központja polgármesterek és szakemberek részére szervezett tapasztalatcserét nemrég megyénkben. A kezdeményezés célja: a közösségi művelődés szemlélet, a közösségi cselekvőképesség fejlesztése, a helyi közösségek fejlesztése, a kulturális vidékfejlesztés, a település- terület- és térségfejlesztés helyi értékőrzés és átörökítés jó gyakorlatainak a megismerése és elterjesztése volt.

Szécsényfelfalu. A 22 fős delegáció útja egyik állomásaként Szécsényfelfaluba látogatott, ahol a főzőkonyha éttermében megterített asztallal várták a vendégeket. A helyi ételek felszolgálása után Keresztes Imre polgármester mutatta be a települést, intézményeit, az elmúlt évek beruházásait, pályázatait, civil szervezeteit, külön kitérve a közfoglalkoztatási programok fontosságára.

A vendégkör összetétele igen vegyes volt, hiszen Baranya, Somogy, Tolna, Fejér, Komárom- Esztergom és Hajdú-Bihar megyékből egyaránt érkeztek polgármesterek, civilszervezetek képviselői és a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodáinak munkatársai. A résztvevők elmondták, hogy feléjük is sok kistelepülés küzd hasonló problémákkal, de örömmel hallgatták a megvalósult terveket, a jó gyakorlatokat, az ötleteket. A beszélgetést követő faluséta során a jelenlévők minden kérdésére megpróbáltak válaszolni a vendéglátók.

A társaság érdeklődését leginkább a közfoglalkoztatási program keretén belül működtetett Szociális Bolt keltette fel, hiszen egyre több kistelepülés küzd azzal a problémával, hogy bezárnak helyben az üzletek, vendéglátóhelyek. Szécsényfelfalu önkormányzata már megtette első lépését a lakossági igények kiszolgálására, hiszen helyi embereknek munkát adva működteti már több mint egy éve a szociális boltját.

A delegáció Szécsényfelfaluból Varsányba indult, hogy ott folytassa tapasztalatcseréjét, a jó programok gyakorlatának megismerését.

Szenográdi Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában