Helyi közélet

2015.06.04. 08:49

Szentereklye-fogadás és freskószentelés

fenyvesi

Egy kistelepülés életében jelentős esemény, ha bérmálkozásnak adhat otthont, de amikor ehhez freskószentelés és szentereklye-fogadás is párosul, felbecsülhetetlen az ünnep öröme. Az elmúlt hétvégén mindhárom csodában része volt a nagybárkányiaknak, akik a környező egyházközségekkel közösen élhették át a nem mindennapi kegyelem élményét. Nagybárkány. „Mennyországomat az idők végéig a földön fogom tölteni, mennyei boldogságom az lesz, hogy jót teszek a földön” – mondta Teréz nővér, akit májusban 90 éve avatott szentté XI. Pius pápa. Erre a jubileumra készítette el Sáros Miklós a Szent Márton Plébániatemplom diadalívére a Kis Szent Teréz kompozíciót, és ekkor került sor a nővér ereklyéjének elhelyezésére is.

[caption id="" align="aligncenter" width="819"] Dr. Beer Miklós megyéspüspök mutatott be szentmisét paptársaivalFotó: Gyurkó Péter[/caption]

Az ünnepre igyekvő hívők zsúfolásig megtöltötték a község templomát, többen a bejáraton kívülre kényszerültek. Hatalmas érdeklődés övezte az eseményt, amelyen a jelenlévők tanúi lehettek annak, amint Dr. Beer Miklós megyéspüspök 22 fiatal és idősebb személy számára  - több éves felkészítés után - kiszolgáltatja a katolikus felnőtté válás szentségét. A bérmálkozók Nagybárkány mellett Kisbárkányból, Márkházáról, Szurdokpüspökiből, Tarról, Mátraverebélyről és Kisterenyéről érkeztek, a szertartáson több pap is koncelebrált. A szentmise elején a püspök atya megáldotta a Kis Szent Teréz festménykompozíciót, akit ezután Nagy Richárd helyi plébániai kormányzó köszöntött. A főpásztor szentbeszédében a mai világban nehéznek számító bátor tanúságtételre biztatta a fiatalokat és felhívta figyelmüket a keresztény erényekre. Hangsúlyozta, hogy ne féljenek és merjenek Krisztus szeretete mellett dönteni.

[caption id="" align="aligncenter" width="753"] Blandina nővér vitte be a templomba az ereklyétFotó: Gyurkó Péter[/caption]

A megbérmáltak közül többen aktív tagjai a Szent II. János Pál ifjúsági közösségnek. A helyiek 2009-ben csatlakoztak a Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Műve csoporthoz. Ekkor a gyerekek vezetőjükkel, Dancsák Viktor hittanárral védőszentjükké választották Kis Szent Terézt, a missziók patrónáját. Egyre erősödő tiszteletük kifejezésére a hittanár egy misztériumjátékot írt a szent életéről, amelyet országszerte több helyen is bemutattak és mai napig előadnak, tavaly filmet is forgattak róla nemzeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton, ami hamarosan megjelenik. A csoportból többen tagjai lettek a Teréz missziónak, aminek hivatása, hogy papokért imádkoznak. A hétvégi eseményen jelen volt a magyarországi misszió vezetője, Holló Mihályné is.

[caption id="" align="aligncenter" width="819"] Megható volt az ünnepi ceremóniaFotó: Gyurkó Péter[/caption]

A községben két évvel ezelőtt szobrot állítottak Kis Szent Teréznek, a mostani alkalomra pedig megérkezett a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett szent testének egy részecskéje, amit a közösség kérésére a franciaországi Lisieux-i kármelita nővérek közbenjárására Rómából kaptak meg.  A hitelességét és eredetiségét egy Fr. Ildefonsus Mariones általános posztulátor által írt levél bizonyítja. Az ereklyetartót Benvin Sebastian atya, a Pápai Missziós Művek igazgatója adományozta a nagybárkányiaknak. Az ereklyét a verbita rend női ágához tartozó Maria Blandina nővér - Indonéziából érkezett misszionárius - hozta el, amelyet a szent szobra előtt a Teréz misszió tagjai rózsaesővel, imával és énekkel fogadtak.

[caption id="" align="aligncenter" width="670"] Rózsaesővel, imával és énekkel fogadták az ereklyét a helyiek[/caption]

Dr. Beer Miklós 2013-ban Nagybárkány társvédőszentjének nyilvánította Kis Szent Teréz kármelita nővért, akkor egy szobrot állítottak az Ő tiszteletére, és a falu lakói egyre mélyebb kapcsolatba kerültek a szent útjával. Kis Szent Teréz ereklyéjét – melyet a Szűzanya oltáránál helyeztek el -, valamint az életét bemutató festménykompozíciót a felújított Szent Márton templomban tekinthetik meg az érdeklődők.

[caption id="" align="aligncenter" width="819"] Zsúfolásig megtelt a templom az ünnepenFotó: Gyurkó Péter[/caption]

A frissen szentelt freskó

A templom régi ábrázolására került a most látható új kompozíció, melyen azok a szentek láthatóak, akik Terézt mélyen tisztelték és a nyomdokaiba léptek. A műalkotás a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Teréz nővér közbenjáró segítségét mutatja be portréképek alapján.

[caption id="" align="aligncenter" width="754"] Fotó: Bozó Rebeka[/caption]

A freskó középpontjában a Szentháromság misztikus arcvonulata mutatkozik meg, mintegy hívogatva a templomba érkezőket a mennyek országába. A mennyei Atya misztikus Irgalmas arca alatt, Jézus megváltói arca a Torinói lepel alapján készült. A Szentlélek galamb képében széttárt szárnyaival áldását nyújtja a miséző oltárra, ahol a legszentebb áldozatot bemutatják. A két legnagyobb alak: bal oldalon a Boldogságos Szűzanya jobb oldalon Kis Teréz. A kompozíció jobb oldalán Kis Szent Teréz mennyei pártfogását láthatjuk, a jobb kezét a Szentháromság felé tartja az ujjai is a hármasságot jelképezik. Mosolygós arca az emberekre tekint, szemei kékségén a szeretet sugárzik át. Bal kezével áldását adja Nagybárkány minden élő és elhunyt lakójára. Teréz mögött láthatóak szülei, Zélie Martin és Louis Martin, akiket idén októberben, Rómában fog szentté avatni Ferenc pápa. Fölötte található Szent II. János Pál pápa alakja, aki kezével közbenjáró áldását osztja, ő avatta 1997-ben egyházdoktorrá. A bal féltekén a mosolygós Szűzanya van megfestve, fölötte Pió atya, akinek kedvenc szentje volt Teréz. Szűz Mária mellett két szerzetes nővér látható: Boldog Kalkuttai Teréz anya - a szeretet misszionáriusa -, aki Kis Szent Teréz iránti tiszteletéből választotta nevét; a másik Szent Faustyna Kowalska, aki naplójában leírta, hogy Teréz megjelent Neki álmában és megjövendölte, hogy ő is nagy szent lesz.

[caption id="" align="aligncenter" width="365"] Kis Szent Teréz földi maradványának egy darabja a Szűzanya oltáránál talált otthonraFotó: Gyurkó Péter[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában