Helyi közélet

2016.10.04. 05:17

Szécsény győzött Nógrád megyében

fenyvesi

A vasárnapi referendumon Nógrád megyében a választásra jogosult 161 519 főből 72 818 adott le szavazatot. Ez 42,95 százalékos részvételi aránynak felel meg, amelynél magasabbal csak hat megye büszkélkedhet. Szűkebb hazánkban a részvételi arányt nézve a városok között Szécsény nyerte a versenyt. A település országos viszonylatban is kimagaslóan „teljesített” a voksolási kedvet nézve: 50,47 százalék járult urnákhoz, a „nem”-ek aránya pedig 98,80 százalék lett.

 

NMH-információ.  Ha a népszavazás egy olyan „verseny” lenne, amelyet sokan próbáltak is „csinálni” belőle, és amelyben a részvételi arány a kérdés, akkor azt Nógrád megyében Szécsény nyerte volna. A városban átlépte a részvétel ugyanis a bűvös 50 százalékot. A többi nagyvárost nézve Rétság (49,13 százalék) végzett a második, Pásztó pedig a harmadik helyen (48,58 százalék). Balassagyarmat 43,64 százalékos részvételt hozott, Bátonyterenye és Salgótarján (38,87 százalék és 38,78 százalék) pedig alulról súrolták a 39 százalékot. A kistelepülések éllovasai e téren Kisbárkány (75,32 százalék), Kozárd (75,17 százalék) és Szécsénke (73,03 százalék) voltak.

Szűkebb hazánkban összesen 72 769 lebélyegzett szavazólapot tartalmaztak az urnák. Ezek közül  3 397 (4,67 százalék) érvénytelen, 69 372 (95,33 százalék) pedig érvényes volt. Az utóbbiakat leadók közül  1 050 fő (1,51 százalék) az „igen” válaszlehetőség mellett tett ikszet vagy keresztet,  míg 68 322 választópolgár (98,49 százalék) a „nem”-re szavazott.

A kormány által népszavazásra feltett kérdés így szólt: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” A szavazás előtt is megkérdeztünk településvezetőket, mit gondolnak a közelgő referendumról. Most, az eredmények ismeretében is kíváncsiak voltunk véleményükre.

Stayer László, Szécsény város polgármestere lapunknak így nyilatkozott: – Mindenki büszke lehet Szécsényben, hiszen a Nógrád megyei városok közül városunk teljesített a legjobban. A választásra jogosultak több mint fele (50,47 százalék) megjelent a népszavazáson és 98,80 százalékban győztek a „nem”-ek.

Nem emlékszem, hogy korábban bármikor is ennyire egységesen kiállt volna Szécsény valamilyen ügyért. Ennek az az oka, hogy a lakosság döntő többsége megértette, milyen óriási jelentősége van annak a küzdelemnek, amelyet Magyarország kormánya folytat a kötelező betelepítési kvóta ellen. És ha a migránsok jelenlétét, mi, szécsényiek a saját bőrünkön itt, a környezetünkben még nem is érzékeljük, de átérezzük azoknak a településeknek a sorsát, akiknek át kell élni a „a modernkori népvándorlás” közvetlen hatásait.

Szécsényben nem pártszavazás zajlott, ez a számokból egyértelműen kitűnik, és ahogy vizsgáljuk az eredményeket, azt látjuk, hogy az észak-magyarországi régióban (Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék területén)  a városok közül Szécsény a harmadik legjobb eredményt érte el. Erre is büszkék lehetünk.

Megtettünk mindent ezért az eredményért. Igyekeztük kommunikációnkkal eljuttatni a szavazópolgárokhoz a népszavazás jelentőségét. Jól sikerült az utolsó másfél óra mozgósítása is, akkor ugrott meg nagyon az urnákhoz járulók száma. Nagyon örülök annak, és nagyon jó érzés az, hogy sikerült egy ilyen ügy mellett összekovácsolódni és én abban bízom, hogy Szécsény város lakossága megmarad ezen az úton.

Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere a következőket mondta: – Részben sikeresnek ítélem a vasárnapi népszavazást, mert bár nem érte el a szavazók száma az érvényességi küszöböt, mindenképpen eredménynek számít, hogy ilyen döntő arányban voksoltak a polgárok a kötelező betelepítési kvóta ellen. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy az ország egyetért a kormány ilyen irányú politikájával, és a jövő számára is bizonyíték, merre vezessen a kijelölt út.

Hegedűs Ferenc, Rétság polgármestere így fogalmazott: – Először is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik élve állampolgári jogukkal, megjelentek a szavazáson és leadták érvényes voksukat. Külön köszönet illeti azokat, akik a „nem” mellett döntöttek. Azokat a lelketlen embereket viszont csak sajnálni tudom, akik valamilyen sugallatra, avagy lustaságból otthon maradtak, a szándékosan érvénytelen szavazatot leadókat pedig inkább nem minősíteném.

Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere megosztotta velünk kettős érzéseit: – Egyik oldalról nagyon sajnálom, hogy több párt, többek között parlamenti pártok, pártpolitikát csináltak egy országunkat érintő kérdésből. De azt még jobban sajnálom, hogy a saját szavazótáborunkba tartozó embereket ezzel távol tartották a szavazó-fülkéktől, vagy ami még rosszabb, érvénytelen szavazatot adtak. Ugyanakkor a nemek kimagaslóan magas aránya kimutatta, hogy Magyarország nem kér a migránsokból. Ha a távolmaradókat statisztikai arányban 50-50 százalékban osztjuk el, akkor elmondható, hogy a szavazópolgárok több mint kétharmada nem támogatja a migránsok kötelező betelepítését. Külön öröm, hogy ebben a kérdésben többen szavaztak nemmel, mint a 2004-es uniós csatlakozásról igennel. Olvasatomban ez teszi legitimmé a népszavazást.

A kvótareferendumon országszerte 43,35 százalékos részvétel mellett az érvényesen voksolók 98,32 százaléka szavazott nemmel a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap késő este nyilvánosságra hozott csaknem végleges adatai szerint.  Az NVI 99,98 százalékos feldolgozottságú adatai szerint 3 307 109-en (az összes választópolgár 40,03 százaléka) érvényesen szavazott, 223 193-an érvénytelenül. Az érvényes szavazatok közül az igenek száma 55 584 (1,68 százalék), a nemek száma 3 251 525 (98,32 százalék) volt. A végleges eredményre még napokig várni kell, mert azt csak a külképviseleteken, illetve az összes levélben leadott szavazat megszámlálása után állapítják meg. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, Pálffy Ilona azonban már vasárnap este közölte az MTI-vel, hogy érvénytelen lett az országos népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem érte el az alaptörvény szerint szükséges 50 százalékot. Az érvényességhez a választásra jogosultak 50 százalékának érvényes szavazatára, azaz 4 136 313 érvényes voksra lett volna szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában