Bér

2018.07.16. 16:22

Senki sem úszta meg a dagonyát – íme a megye első off road fesztiválja (videó, fotók)

Azt mondják, hogy Bér a rózsák faluja, de a 2018-as évtől egy új nevezetességet is magáénak tudhat a település, mégpedig a Dagonya extrém fesztivált, amelyet idén rendeztek meg először a falu határában. 

Papp Bianka

Lelkesen indultunk útnak a dél-nógrádi településre, nem tudván mire is számíthatunk, amikor megérkezünk. A négynapos fesztivál szervezői kedvesen fogadták stábunkat, mi pedig ámulva követtük őket az extrém járművek sorai között. Rögtön kocsiba is pattantunk és Vereczki Zoltán, az egyik szervező vezetésével körbejártuk a hatalmas a pályát, amelyen már bőszen ment az erőfitogtatás, akármerre jártunk.

Hatalmas négykerékmeghajtású autókkal szelték – és szeltük mi is – a dombokat, de a kvadok és a motorok szerelmesei sem ültek a babérjaikon, mindenki élvezte a sarat, a forgást, a kaparást és persze a napsütést.

 

Mint megtudtuk, Nógrád megyében ez volt az első több napos ilyen jellegű rendezvény. Két hónap szervezőmunka eredményeként került minden a helyére. Na de honnan is indult ez az egész?

– Rendszeresen kvadozunk, ez a szenvedélyünk. Efféle off road fesztivált nem szerveztek a megyében, így elhatároztuk, hogy mi megvalósítjuk – mesélték a főszervezők, Varga László és neje, Nikolett, akik azt is hozzátették, hogy a barátok és az ismerősök is beszálltak a szervezésbe, így végül hozzávetőleg ötven fő munkálkodott napokon keresztül, megállás nélkül.

Bár ez volt az első alkalom, rengetegen tették tiszteletüket a fesztiválon, még Szlovákiából, Dániából és Lengyelországból is akadt jelentkező.

A program igen színesre sikeredett. Az off road szerelmesei olyan versenyeken mérhették össze tudásukat, mint például a vak road, a short track kvad-futamok, az enduro-versenyek, az éjszakai kaland vagy éppen a sárgyorsulás. Mindezt időre és extra feladatokkal megspékelve, hogy még izgalmasabb legyen.

A dagonyázáson felül egész nap programok és finomságok várták az érdeklődőket, nem is beszélve az olyan sztárfellépőkről, mint Gangxta Zolee, a Kerozin, vagy éppen az AK26, amelyek koncertjét minden nap hajnalig tartó mulatás kísérte.

– Reményeink szerint jövőre sikerül újra megvalósítani ezt az eseményt és még többen látogatnak el hozzánk – mondták bizakodva a szervezők.

Kiemelt fotó: Ladóczki Balázs

Videó: Szabó Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában