Helyi közélet

2016.08.24. 06:02

Rétvári: a nemzetiszocializmus és a kommunizmus áldozataira ugyanúgy kell emlékezni

fenyvesi

Fontos, hogy a nemzetiszocializmus és a kommunizmus minden áldozata ugyanúgy az emlékezés középpontjában legyen - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Budapest-MTI. Rétvári Bence a keddi totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjával kapcsolatban azt mondta: Nyugat-Európában a holokauszt áldozatairól méltó módon megemlékeznek, a kommunizmus által megnyomorított embereket azonban nem tartják annyira fontosnak, mert az a rendszer távol volt tőlük.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] MTI Fotó: Kovács Attila[/caption]

Holott a kelet-európai országok lakosságát a vörös csillag ugyanúgy megfélemlítette, mint a horogkereszt - hangsúlyozta. Kiemelte: Magyarországon az alaptörvény és a büntető törvénykönyv egyaránt rögzíti, hogy sem a nemzetiszocializmus, sem a kommunizmus bűnei nem évülnek el. Rétvári Bence szerint a kommunizmus felelőseinek felkutatására is létre kellene hozni egy nemzetközi szervezetet, a legfontosabb azonban az, hogy a rendszer áldozatai megkapják a kellő tisztességet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában