Helyi közélet

2015.05.07. 18:47

Rendőrnap Nógrád megyében

fenyvesi

A Rendőrség Napja alkalmából a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. május 5-én a sóshartyáni lőtéren rendezte meg a már hagyományossá vált lövészeti és főzőversenyét. A megmérettetésen a rendőr-főkapitányság bűnügyi és rendészeti szerve mellett, a hat rendőrkapitányság is képviseltette magát.

A pisztolylövészeti verseny szoros küzdelmének eredményeként a dobogó felső fokára a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság csapata állhatott. A második helyezést a Balassagyarmati Rendőrkapitányság, míg a harmadik helyezést a Salgótarjáni Rendőrkapitányság csapata érte el.

[caption id="" align="aligncenter" width="500"] Fotó: police.hu[/caption]

A női mezőnyben a legjobban teljesítő versenyzőt, Hársi Katalin főtörzsőrmestert Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke különdíjjal jutalmazta. A főzőversenyen összesen kilenc csapat mérhette össze tudását. Bodrogi István nyugalmazott rendőr ezredes, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend lovagja által pontozott megmérettetésen az első helyezést a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság csapata érte el. A győztest a Pásztói Rendőrkapitányság, valamint a Nemzetvédelmi Szakszolgálat Észak-magyarországi Regionális Osztály Nógrád megyei munkatársai követték a dobogón. A különdíjat a Balassagyarmati Rendőrkapitányság csapata hozhatta el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában