Helyi közélet

2016.08.23. 09:03

Rajtunk, embereken múlik …

fenyvesi

Ünnep-Elő néven, csütörtökön késődélutáni kezdéssel tartották meg nemzeti ünnepünk tiszteletére azt az egész estét betöltő rendezvényt, amelyre a Lakótelep VII. épületében lévő aulában, illetve a zsúfolásig megtelt színházteremben került sor.

 

Jobbágyi. A színpadon a nézők elsőként Végvári Attiláné előadásában a Múltidéző című verset hallgathatták meg, amely az Elindultam szép hazámból elnevezésű – Jobbágyiból elszármazott alkotók bemutatkozására szolgáló – helyi rendezvénysorozat újabb állomásához érkezve az előadó testvérét, Bukovinszki Imrét köszöntötte. Bemutatkozása végén az apci fafaragónak Schoblocher István polgármester nyújtotta át az önkormányzat ajándékát, majd több száz érdeklődő előtt megnyitotta a művész kiállítását.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] A Hársas Népdalkör[/caption]

Az alkotások megtekintése után az ünnepi esemény részvevői ismét visszatértek a színházterembe, ahol a Himnusz közös eléneklését követően a polgármester ünnepi megemlékezésére került sor.

– Augusztus 20. az egyik legrégebbi magyar ünnepünk. Tudnunk kell, hogy számunka I. István a kereszténységet hozta el, a keresztény magyar államot alapította meg. Büszkének kell lennünk a több mint ezeréves államra, a nemzeti egységre, amely annak dacára töretlen, hogy határok szabdalják. Gondolnunk kell a határon túli testvéreinkre, akik mai is egyek velünk és e napon díszbe öltöztetik a szívüket! – hangsúlyozta Schoblocher István:

– Számot kell vetnünk! Ma valóban a keresztény magyar állam értékeit visszük tovább? Úgy gondolnak ránk, magyarokra, mint keresztényi magatartásukról, embertársi szeretetről híres nemzetre? Mert Szent István hagyatékának erkölcsi vezérvonala ez! Vajon a keresztényi értékrend alapján mi egyes emberek meg tudjuk élni az igazi felebaráti szeretetet minden napon? Az államot mi építjük, rajtunk, embereken múlik, milyen világot élünk és építünk. A sokat szenvedett, de sok örömet is megélt nemzet egyetlen jövője a szeretetben megélt valóság! – tette hozzá.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] Bukovinszki Imre fafaragó ajándékot vett át Schoblocher István polgármestertől[/caption]

A polgármester szavai után két helyi gyermek népviseletes ruhába öltözve, aprócska cipókat a kezükben tartva az új kenyér születéséről verselt, melynek végén a nézők padsoraiból felzúgott a vastaps. A továbbiakban az Esztam zenekar kísérete mellett a hat éve alakult helyi nyugdíjas népdalkör lépett színpadra, majd Begelláné Kővári Mária illetve a fiatal Kelemen Dávid versét hallgathatták meg az ünnepi rendezvény részvevői.

Ezt követően a csupa hölgyekből álló Hársas népdalkör ünnepi műsorára került sor, amelyet Geszty Glória színművésznő és a közelmúltban a béri I. Palóc fesztiválon a nógrádi közönség előtt már nagy siket aratott Éliás Tibor Kálmán Imre-díjas énekes előadása zárt.

 

Cz.Z.J.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában