biztos támaszt nyújt

2019.06.19. 19:50

Pótapa, barát és testvér egy személyben a gyarmati nevelőtanár

Egy férfimintákban szegény világban hatalmas érték, ha a felnövő nemzedékek nemcsak az akciófilmek harcosait vagy zenei ikonokat, de valódi, hétköznapi hősöket is látnak maguk előtt, akik kimunkált személyiségükkel igazi támogatóként állnak mellettük.

Sziládi Krisztina

– Úgy érzem, a mi munkánk sokkal összetettebb, mint a hagyományos iskolai tanítás – mondta Jele Dávid (középen) Fotó: Torjay Attila

A mai fiatalok egyik legnagyobb problémája, hogy apa nélkül nőnek fel, még akkor is, ha nem csonka család tagjai, hiszen a gyerekek alig látják az édesapjukat, mivel az szinte mindig dolgozik. Az iskolák teljesen elnőiesedtek, ritka jelenség ma már a férfi tanár. Jele Dávidról, a Madách kollégium nevelőtanáráról bátran elmondhatjuk, hogy a rábízott diákok életében egy fontos hiányt pótol. Munkája különleges szelete a pedagógiának, merőben eltér az iskolai oktatástól.

– Úgy érzem, a mi munkánk sokkal összetettebb, mint a hagyományos iskolai tanítás. Míg egy középiskolai tanár főleg a tanítási idő alatt fókuszál a munkájára, a kollégiumi nevelőtanár ott van a gyerekekkel szinte a nap 24 órájában, sokszor hétvégén is, és rálát az életük olyan oldalaira is, amire iskolai körülmények között nincs mód. Én egy személyben vagyok nevelőtanár, pótapa, barát és testvér az életükben.

– Úgy érzem, a mi munkánk sokkal összetettebb, mint a hagyományos iskolai tanítás – mondta Jele Dávid (középen) Fotó: Torjay Attila

Jele Dávid az Arany János Tehetséggondozó Programban részt vevő diákokkal dolgozik.

– A programba való bejutás egyik kritériuma a hátrányos helyzet, így ezekben az osztályokban az átlagostól is magasabb számban fordulnak elő mindenféle problémákkal terhelt esetek – mondja.

– Egyébként egyedülálló lehetőséget kínál a diákoknak a felemelkedéshez. A megszerzett tudás mellett a szociális érzékenységük is nagyobb mértékben nő a többiekhez képest. Jó néhányan itt tapasztalják meg, hogy tőlük sokkal rosszabb helyzetben lévők is vannak. Gyermekeink egy remek, összetartó közösségben vannak egész nap, ami a személyiségfejlődésükre is pozitívan kihat. Nehézségek is akadnak.

– A mi tanulóink is a mai fiatalságra jellemző személyiségjegyeket viselik: nehezen fegyelmezhetőek, nem ismerik a pontosságot, a rendszerességet, a pillanatnak élnek és nehezen motiválhatóak. De szerintem ez a társadalom hibája. Nagyon fontos, hogy a szülők összhangban legyenek velünk, pedagógusokkal, különben nagyon nehéz bármit is tenni. És persze a diákoknak is meg kell érteniük, hogy ez az egész értük van.

Jele Dávid 2013-tól csoportvezető a Balassi Bálint Gimnáziumban működő Arany János Tehetséggondozó Programban. Kiemelkedő munkát végez a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában, diákjai problémáit mindig nagy megértéssel kezeli, élen jár a támogató érzelmi háttér megteremtésében.

A kollégium pályaorientációs tevékenységét továbbfejlesztette, így hatékony segítséget nyújt a tanulóknak abban a megalapozott döntésben, hogy személyiségüknek megfelelő életpályát válasszanak. Gyermekközpontú munkáját Kiváló Pedagógus díjjal ismerték el az idei pedagógusnapon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában