Helyi közélet

2015.05.19. 04:08

Polyák Ferenc köszöntése

fenyvesi

Balassagyarmat. Különös csoport gyülekezett a pénteki kora estén egy balassagyarmati mellékutcában. Távoli pillantásra úgy tűnhetett, mintha szerenádozó diákok lettek volna, közelebbről szemlélve azonban a Dózsa György Általános Iskola pedagógusait ismerhette fel az ember bennük. De vajon hová mennek, hová igyekeznek, mi célból gyűltek össze? Nemsokára egy ház előtt megállt a társaság és dalolni kezdett. Az énekre nyílt az emeleti ablak, és egy szemüveges idős férfi kíváncsian tekintett lefelé. Polyák Ferenc volt ő, az intézmény egykori igazgatója, aki most ünnepelte nyolcvanötödik születésnapját. A tanári kar pedig szervezett számára egy meglepetés-köszöntést. A jelenlegi igazgató, Tillmann Rezső tartotta kezében a tortát, és Feri bácsi, ahogy leért a ház elé, könnyes szemmel borult szeretett egykori kollégái nyakába.

[caption id="" align="aligncenter" width="653"] Az ünnepelt (középen, piros ingben) és az őt ünneplő kollégák[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában