Helyi közélet

2015.04.29. 15:00

Ötödször kapott bizalmat

fenyvesi

Salgótarján. A Fidelitas Salgótarjáni csoportját a következő két évben is az immár ötödször megválasztott, Jakab Jácint országos alelnök irányítja, aki a három újdonsült alelnök személyében lelkes segítőket tudhat maga mellett a helyi vezető testületben. A Fidelitas országos elnökségének megválasztása után a helyi csoportoknak is tisztújító gyűlést kellett tartaniuk, mely Salgótarjánban az elmúlt napokban volt esedékes. A lendület és fiatalosság szellemében az eseményt sporttal kötötték össze, a jó hangulatú focimeccs után vonultak át a központba, ahol kezdetét vette a tanácskozás. Az előző vezetés beszámolt az elmúlt két éves időszakban elvégzett munkájáról, a hátrahagyott sikeres választási évről, és az időközi megmérettetésekről, valamint a szervezet fejlődéséről, eredményeiről. Az ülésen megjelent tagok elfogadták az elnökség beszámolóját, majd javaslatokat tettek a tisztviselők személyére. Az elnöki tisztségre az egyedüli jelölt Jakab Jácint regnáló csoportelnök volt, az alelnöki pozíciókra Kovács Bencét, Simon Gergőt és Tarjáni Timótot tartották érdemesnek a tagok. A titkos szavazás a jelöltek egyhangú megválasztását hozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában