Helyi közélet

2017.04.10. 04:11

Nyúlfesztivál: országosból nemzetközi

fenyvesi

Tüsténkedő emberek, fergeteges hangulat, kedvező időjárás, kiváló közösség. Röviden ezzel a néhány gondolattal lehetne összefoglalni a múlt szombati nyúlfesztivált, amelyet már ötödik alkalommal rendezett meg Nemti képviselő-testülete, valamint a Palóc Grill Szövetség. A főzőversenyre a hely-, illetve környékbelieken kívül tiszteletüket tették Budapestről, Hódmezővásárhelyről is. Nem csoda tehát, hogy az esemény országossá fejlődött, azonban itt még nincs megállás, szeretnék nemzetközi szinten is ismertté tenni.

Nemti. A versenyzők mindegyike arra törekedett, hogy az ő nyúlból készült étele nyerje el leginkább a zsűri tetszését.  A nagy sürgés-forgás közepette váltottunk néhány szót Bozsik Lászlóval, a Palóc Grill Szövetség elnökével, aki lapunknak elmondta: egyesületük több mint tíz éve jár különféle főzőversenyekre, de nyúlból készült eledelek „bajnoksága” még sehol sem volt az országban.

[caption id="" align="aligncenter" width="1280"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Ők pedig kapva az alkalmon kitalálták, hogy „életre kéne hívni” egy ilyen rendezvényt. Ez meg is történt, és az első sikeressége nagy örömre adott okot. Utána már nem volt megállás, sorra szervezték a többit, mára pedig már egy tekintélyes versennyé nőtte ki magát. Hozzátette, sajnos manapság a községben és a környező településeken is egyre kevesebben tartanak nyulat, pedig a húsa nagyon tápláló és egészséges. Ezzel az „összecsapással” a nyúltartás fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet, hozzájárulva a hagyomány „feltámasztásához”.

[caption id="" align="aligncenter" width="2704"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Ezt követően felvetődött az a kérdés, hogyan terjedt el, illetve lett ismert az ország különböző pontjain ez a főzőverseny?

Bozsik László kifejtette: csapatukkal folyamatosan járják a hazai településeket, ahol pedig megjelentek, onnan jó eséllel Nemtibe is ellátogatnak.

[caption id="" align="aligncenter" width="2732"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

A fesztiválon három kategóriában lehetett helyezéseket elérni: nyúlból készült leves, vagy sült hús, illetve sütemény. A húsból bármilyen eledelt készíthettek a versenyzők, volt, aki paprikásan, fokhagymásan „állította elő”, de olyan is akadt, aki megtöltötte, vagy akár grillezte. Idén ismét nagy sikernek örvendett a rendezvény, ezért az elkövetkezendő években is szeretnék tovább folytatni a megkezdett hagyományt.

[caption id="" align="aligncenter" width="2799"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Annál is inkább, mert a kezdetek kezdetén nyolc csapat között zajlott a kiélezett „harc”, idén pedig már húszan versengtek. Az elnök hangsúlyozta, ebből is látszik, hogy megszerették azt a főzőversenyt, amely már az országos versenynaptárban is benne van. Azonban itt nem szeretnének megállni, céljuk, hogy nemzetközivé tegyék. Minden bizonnyal jövőre már a Székelyföldről is érkeznek csapatok. A Palóc Grill Szövetség idén is hívta őket, de egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak megjelenni.

[caption id="" align="aligncenter" width="2928"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Mindezek után Széll Istvánnétól, a község polgármesterétől is megkérdeztük, mit jelent ez a rendezvény a falu számára? Elmondása szerint a nyúlból készült ételek promotálása mellett, egy hatalmas közösségfejlesztő, összefogó ereje is van. Fontos, hogy nem csak megyénkből, hanem az ország többi részéről is ékeznek csapatok, barátságok is születnek.

Hangsúlyozta: büszke arra, hogy a településen is sokan megmozdultak, illetve olyanok is részt vettek az eseményen, akik eddig még nem. Úgy érzi elindult valami – mondta Széll Istvánné.

[caption id="" align="aligncenter" width="3008"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Bár a nap folyamán finomabbnál finomabb ételek „születtek”, a hat főből álló szakmai zsűri – amelynek néhány tagja Budapestről, illetve Hódmezővásárhelyről érkezett – mégis csak a nyúlból készülteket díjazhatta. Ennek szigorú szempontjai voltak, mint például a főzőhely kialakítása, a hús előkészítése, a fűszerezés – és még sorolhatnánk. A versenyben végül a „Palóc séf”, Oláh Gergő mesterszakács és csapata diadalmaskodott.

A főzőversenyt követően a délután folyamán különféle kulturális programokkal várták az érdeklődőket.

Gerhát Karina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában