Helyi közélet

2016.08.10. 09:34

Nemzetközi régészeti kutatások Szécsényben

fenyvesi

Nemzetközi kutatócsapat vizsgálja a szécsényi medence őskori társadalmait, az egykori kapcsolati rendszereiket. Az eddigi eredményekről, a kutatás jelentőségéről a projekt vezetőit, Fábián Szilvia és Guba Szilvia régészeket kérdeztük.

Miért éppen Szécsény és környékére esett a választásuk?

A nógrádi térség, benne a szécsényi medencével geopolitikai szempontból különleges helyen, a Duna folyam természetes választóvonala mentén megoszló kulturális egységek átmeneti zónájában fekszik. A Dunakanyartól északkeletre elterülő, Szécsényt és az Ipoly-völgyét is magába foglaló terület az emberi civilizáció több ezer éves története során többször is magán viselte az átmenetiség jellemzőit. Az 1980-as évek elején Szécsény Ültetés lelőhelyet egy tervezett völgyzárógát-építés előkészítésének keretében szondázó ásatással kutatták. Ennek során régészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű leletanyag került elő az újkőkor időszakából (Kr. e. 6. évezred), amely az eltérő anyagi kultúrával rendelkező területek intenzív kulturális kölcsönhatását jelzi. Adott tehát egy jól ismert, régészeti leletben kiemelkedően gazdag lelőhely, amely környezetében több hasonló korú település is ismert. A kutatásaink által arra keressük a választ, hogy vajon ezek a lelőhelyek milyen kulturális, társadalmi, kereskedelmi kapcsolatban álltak egymással és tágabb környezetükkel.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] A nemzetközi kutatócsapat[/caption]

Mit érdemes tudnunk az ültetéstetői lelőhelyről?

A területen elsőként a nemrég elhunyt kollégánk, az akkor fiatal Soós Virág végzett feltárásokat, majd a munkákba később bekapcsolódott Tárnoki Judit. Az azóta eltelt időben egyéb régészeti tevékenység a területen nem folyt. A feltárás leletanyagát jórészt Fábián Szilvia, a projekt vezetője dolgozta fel egyetemi szakdolgozatában. Az 1980-as évek óta ugrásszerűen fejlődő régészetelméleti és kutatástechnológiai módszerek felhasználásával újabb és pontosabb információkat szeretnénk gyűjteni a területről úgy, hogy közben a lelőhelyet nem roncsoljuk. Ennek érdekében hívtuk életre a nemzetközi ISzAP projektet, amely az Ipoly-Szécsény Archaeological Project nevének rövidítése. A kutatást a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiuma és Szécsény Város Önkormányzata segítségével valósítjuk meg.

[caption id="" align="aligncenter" width="700"] Geofizikai felmérés Ültetéstetőn[/caption]

Milyen módszereket használnak a kutatás során?

A régészeti módszerek közül a feltárás a legidőigényesebb és legköltségesebb módszer. Mivel kis költségvetéssel dolgozunk, alapvető célunk az volt, hogy modern, roncsolásmentes technológiát alkalmazzunk annak érdekében, hogy a lelőhely kiterjedését, belső struktúráját pontosítani tudjuk. Elsődlegesen geofizikai (magnetométeres) felmérést végeztünk a területen, amely során pontosítottuk a korábbi feltárások helyét, valamint dokumentáltuk a települést egykor övező árkot is. Erről eddig nem rendelkeztünk információval, így a kutatás eddigi legnagyobb eredménye az erődítés kimutatása, amely egyben a lelőhely kiemelt szerepéről alkotott elképzeléseinket is megerősíti.

A területen ezen kívül talajkémiai vizsgálatok céljából mintát vettük, amelyek által a településhasználat rekonstrukciója is elkészülhet. Az ültetési lelőhely környezetében az úngynevezett prediktív régészeti modell segítségével terepbejárásra alkalmas területeket jelöltünk ki. A modell lényege, hogy hasonló földrajzi, morfológiai környezetben feltételezhetően hasonló korú és típusú lelőhelyek előkerülése valószínűsíthető. A szécsényi medencéből induló völgyek bejárati szakaszain, így Ludányhalászi, Benczúrfalva, Pösténypuszta határában, a vízfolyásokhoz közeli területeken számos új lelőhelyet regisztráltunk.

A kutatások során természetesen nemcsak újkőkori, hanem bronzkori, kelta, népvándorláskori és középkori lelőhelyek is előkerültek. Az adatok alapján egy sokkal sűrűbb településhálózat bontakozik ki a szemünk előtt, a szécsényi medence kulturális múltja jóval gazdagabb, mint azt az eddigi kutatások alapján sejtettük.

[caption id="" align="aligncenter" width="852"] Geológiai mintavétel talajkémiai vizsgálatokhoz[/caption]

Mitől nemzetközi a projekt?

A kutatási programban elsősorban magyar kutatók vesznek részt, a Magyar Nemzeti Múzeum részéről dr. Fábián Szilvia, Czifra Szabolcs és Nicklas Larsson. Az MTA Régészettudományi Intézetéből a geofizikai felméréseket dr. Serlegi Gábor irányítja. Volt kollégánk, dr. Bácsmegi Gábor segítségével a munkákba bekapcsolódott a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum is. A talajkémiai vizsgálatokat és azok elemzését a jelenleg a bécsi egyetemen dolgozó, amerikai származású dr. Roderick Salisbury végzi.

Az ISzAP projektet hosszú távon egy olyan széleskörű, nemzetközi szintű szakmai összefogáson alapuló kutatási programnak képzeljük el, amelynek résztvevői a különböző, regionálisan érdekelt országok, valamint más nemzetközi szakmai együttműködők célzott kutatási tevékenységét egyesíti a szécsényi lelőhely és a régió szerepének megértéséhez az emberi kultúra fejlődésének menetében. A kutatási projekt témája mind hazai, mind nemzetközi szinten kiemelkedő érdeklődésre tart számot, jelenleg a projekt kiszélesítésén dolgozunk szlovák és lengyel kollégák bevonásával.

Milyen eredményeket várnak a projekttől?

Az előkerült tárgyi emlékek a településen élők különleges helyzetét, és a településnek a térségben játszott egykori gazdasági és stratégiai kiemelkedő szerepét tükrözik. Ezen felül egyre világosabban kimutatható, hogy az Ipoly-völgy őskori gazdasági és kereskedelmi kapcsolódási pontjai messze túlmutatnak a mai országhatárokon, megértésük kizárólag regionális szinten valósítható meg.

Az Ipoly folyó völgye évezredekkel ezelőtt is összeköttetést jelentett a különböző népcsoportok között, így a társadalmi kapcsolatrendszerek tanulmányozása szempontjából olyan sajátos, páratlan jelentőségű kulturális egység jött létre ebben a térségben, amely segíthet megérteni a történeti léptékű kulturális különbségeket a nagyobb földrajzi egységek között. A kutatási támogatások felhasználásával olyan alapadatok teremthetőek elő, amelyek a tudományos kutatások során folyamatosan kulturális értékekké alakíthatóak.

Ez pedig lehetőséget nyit olyan kulturális koncepciók kialakítására, amelyek határokon átnyúló, interregionális kulturális és turisztikai pályázatokhoz kapcsolhatóak. Megteremti a feltételét a már meglévő elemekkel (például az ipolytarnóci ősmaradványokat bemutató természetvédelmi terület, a Nógrád-Novohrad Geopark) összehangolt fejlesztésekre, ezzel növelve a régió kulturális és turisztikai vonzerejét.

Szenográdi Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában