Balesetek nógrádban

2018.04.20. 09:43

Nem lesz olcsó: nekihajtott a vadonatúj kocsikat szállító járműnek

Az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó és három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Anyagi káros közúti közlekedési baleset történt április 19-én a délutáni órákban Salgótarján belterületén. A Bajcsy-Zsilinszky úton az előtte haladók előzésébe kezdett egy személygépjárművel közlekedő ismeretlen személy, amikor érintőlegesen nekiütközött egy, a Katona József út irányába kanyarodó autónak, majd megállás nélkül továbbhajtott.

 

Fotók: police.hu

 

A 22-es számú főúton közlekedett egy férfi személygépkocsival április 20-án, amikor lehaladt az út menti füves, földes területre, majd egy vízelvezető árokba hajtott. A balesetben a gépjármű vezetője megsérült.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a baleset körülményeit vizsgálja.

Az elmúlt 24 órában a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon további két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

 

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy tavasszal a közutak forgalma zsúfoltabbá válik. Ebben az időszakban emelkedik az átlaghőmérséklet és szeszélyessé válik az időjárás. Tavasszal esik a legtöbb eső, amihez gyakran szél is párosul. A csapadéktól vizes, csúszós útszakaszokon csökkenhet a járművek menetstabilitása, míg a látási viszonyokat az ilyen időszakban gyakran megjelenő pára-, illetve ködfoltok befolyásolhatják. Ebben az időszakban közlekedésünk során számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is megnő. Főleg vidéki, mezőgazdasági tevékenységgel érintett területeken földutak és szilárd burkolatú utak kereszteződésében, építkezések környezetében jellemző lehet a sárfelhordás, amely szintén fokozott veszélyt jelent a közúton közlekedőkre.

Ebben az időszakban a gyalogosok és a kerékpárosok is – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Ilyenkor a járművezetőknek az átlagosnál is fokozottabb óvatossággal kell a kerékpárosokra és gyalogosokra figyelni!

Forrás: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában