Helyi közélet

2017.07.18. 06:50

Muzsikaszó és jókedv uralta a községet

fenyvesi

Karancsberény önkormányzata a múlt hétvégén bonyolította le hagyományos falunapi rendezvényét a művelődési ház udvarán. A minden évben hatalmas sikernek örvendő eseménynek köszönhetően a hétvégén is zeneszó és vidámság járta át a község központját. A program a „Kádár-villa” felfedezésével indult, majd délután zenés-táncos produkciók pezsdítették fel a környékbeliek kedélyét. A nap végén pedig a látogatók egy szabadtéri bálban rophatták kifulladásig.

Karancsberény. Múlt szombaton a község központját már a kora délutáni órákban muzsikaszó hangja járta át, amikor lapunk a jó hangulatban úszó falunapi forgatag közepébe csöppent. A helyszínen a Tücsök Zenekar hangulatos előadásának dallamai színezték meg beszélgetésünket Csabainé Freistág Erzsébet polgármesterrel, aki örömmel tájékoztatott bennünket a mulatság részleteiről.

[caption id="" align="aligncenter" width="2441"] A falu népe egy felejthetetlen emlékkel gazdagabban térhetett haza az ünnepi mulatozásbólFotó: Hüvösi Csaba[/caption]

A község első embere mindenekelőtt kiemelte, hogy a helybeliek legnagyobb örömére – az elmúlt évek hagyományaihoz hűen – idén nyáron is életre tudták hívni a jókedvben és nótaszóban gazdag falunapi ünnepséget.

Ezen túlmenően a polgármester azt is elmondta: a délelőtt folyamán az érdeklődőknek lehetőségük nyílt a Pálházapusztán található egykori „Kádár-villa” megtekintésére, amely rengeteg látogatót kicsalogatott a festői környezet ölelte Karancsberénybe.

– Külön öröm volt számomra, hogy nem csupán helybeliek vettek részt a programon, hiszen megyénk másik végéből is érkeztek turisták a „nyári lak” felfedezésére – nyugtázta Csabainé Freistág Erzsébet.

[caption id="" align="aligncenter" width="2755"] Hangulatos előadással szórakoztatta a közönséget a Tücsök ZenekarFotó: Hüvösi Csaba[/caption]

A délután folyamán – a Tücsök Zenekaron kívül – a Csini Tini Mazsorett Csoport, a Szivárvány Népdalkör, a Pilinyi Vegyeskar, a Reménység Nyugdíjas Klub, valamint a Havanna Senior Tánccsoport is szórakoztatta zenés műsorával a közönséget. A kulturális produkciókat a Nógrád Táncegyüttes „Tánccal, zenével, szeretettel” című előadása zárta.

– Sztárvendéget nem szoktunk hívni a rendezvényre, mert azt valljuk: a falunap a helyi közösség ünnepe, így elsősorban a környékbelieknek szeretnénk lehetőséget adni a bemutatkozásra! – nyilatkozta a polgármester.

Helyszíni „terepszemlénk” után egy dolog biztossá vált: a falu népe egy felejthetetlen nyári emlékkel gazdagabban térhetett haza az ünnepi mulatozásból.

Palchuber Kinga

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában