Balassagyarmat

2018.09.16. 12:18

Munkatársunk fotója lett a világ legjobbja a víztükrözés témában

Torjay Attila fotós kollégánk a közelmúltban első helyen végzett egy tematikus, Water Reflection címet viselő szakmai versenyen.

Sz. K.

A balassagyarmati kép a zsűri tetszését is elnyerte, Fotó: T. A.

Ezeken a tematikus kihívásokon kimagaslóan jól szerepelnek a hazai fotográfia szereplői.

A víztükröződés témája közel áll fotográfusunk szívéhez, sok képet készített már ebben a témakörben. A verseny azért érdekes, mert szavazáskor nem látni, hogy az adott fotót ki készítette, vagy melyik országból származik az alkotó, a képek véletlenszerű rotációban kerülnek a szavazók elé, minden nevező egyforma eséllyel indul, és csupán maga a kép számít.

A balassagyarmati kép a többi fotós tetszését is elnyerte, Fotó: T. A.

A föld szinte minden pontjáról neveztek, sőt a mezőnyben további három gyarmati fotós is indult: Gulyás Péter, Klein András és Szenográdi Norbert. Tudni kell, hogy azok a pocsolyák, amiket fotózni szokott, sokszor nem nagyobbak egy mobiltelefonnál, sőt rendszeresen használja a mobiltelefonját is, mint tükröződő felületet. Attila tervei között szerepel még egy olyan fotósversenyre kijutni, ahol a legjobb fotókból rendeznek kiállítást különböző világ­városokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában