„Mintha hazajöttünk volna”

Egy igencsak távolról, az amerikai magyarság központjából, a félmilliós nagyvárosból, Cleveland-ből érkezett Cserkész Regős Csoport képviseletében Szélpál Zsófia fogalmazott így, őszintén és találóan jellemezvén a Magyarországon, Nógrád megyében, Kazáron eltöltött napokat. A beszélgetésre – amelyen a csoport részéről Tábor Mátyás is részt vett – nem véletlenül került sor a salgótarjáni táncházban, a Nógrád Táncegyüttes székhelyén...

Nógrád megye. Ugyanis a cleveland-i regős táncosok és a nógrádiak között immár hosszú évekre vezethető vissza gyümölcsöző szakmai együttműködés, mély emberi, baráti kapcsolatrendszer. Szabó János, a Nógrád alapító tagja, vezetője már többször járt az amerikai magyaroknál táncot, éneket tanítani és jó viszonyt ápol a tengeren túli születésű, de kisterenyei gyökerekkel rendelkező Pigniczki Eszterrel, férjével, dr. Szentkirályi Endrével és fiaikkal. A Külföldi Magyar Cserkész Szövetség (KMCSSZ) 2015-ös fillmore-i hetvenéves jubileumi nagytáborának – amelybe aktívan kapcsolódott be hat nógrádos táncos pár is – Szentkirályi Endre volt a parancsnoka. A jelenlegi körúton Pigniczki Eszter, a KMCSSZ tisztje vezeti a clevelandi cserkészeket, akik 2001-et és 2011-et követően ezúttal harmadszor vesznek részt ilyen utazáson. Korábban már jártak Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken. Ezúttal innen Szegeden át a Vajdaságba, Horgosra, majd újra Erdélybe, többek között Aradra, Kolozsvárra, Székre vezet az útjuk.

 

[caption id="" align="aligncenter" width="544"] A clevelandi Cserkész Regős Csoport tagjai, táncosai Kazáron helyi népviseletet öltöttek magukra[/caption]

A június 30-i budapesti landolást követően Jászjákóhalmán meglátogattak egy cipészt, akinél csizmákat rendeltek. A „főhadiszállásra”, a kazári szálláshelyekre utaztukban meglátogatták a szentkúti nemzeti kegyhelyet. A sok-sok tánctanulás, gyakorlás, próba, szereplés, a Nógrád táncosaival való találkozás, barátkozás közben és mellett gazdag volt az úgynevezett egyéb programjuk is. Ellátogattak például a füleki várba, jártak a recski kényszermunkatábor nemzeti parkjában, kirándultak Egerbe és a demjéni fürdőhelyre is. Meghallgatták dr. Fülemile Ágnes néprajzkutató előadását a kazári viseletről, amelybe egyébiránt mind a huszonhatan beöltöztek és úgy mentek el ott helyben a vasárnapi misére. Megnézték a kazári riolittufát mint neves geológiai képződményt, meglátogatták a mizserfai idősek otthona lakóit és kisebb csoportokban forgószínpadszerűen mentek el olyan házakhoz, ahol beszélgethettek idősebb és fiatalabb emberekkel, meséket, történeteket hallgathattak s különféle foglalatosságokkal – bársonyvarrás, csuhékészítés, kenyérsütés – ismerkedhettek, az óvodában pedig úgymond közösségi szolgálatot teljesítettek. A polgármester szalonnasütésre invitálta a   faluban családoknál vendégeskedő amerikai magyar fiatalokat. A búcsúnapon pedig egy disznóvágás illetve   -tor is belefért a programba.

[caption id="" align="aligncenter" width="545"] A regősök a különböző kézműves mesterségek fogásaival is ismerkedtek[/caption]

A regős csoportokhoz – mint a két képviselőjük elmondta – eleve közel áll a magyar népi, falusi kultúra, amely sokat segít abban, hogy tagjaik megismerjék az óhaza történetét, megtudják, hogy felmenőik honnan, milyen életviszonyok közül, milyen hagyományokkal felvértezve indultak az újvilágba. A regősök soraiban előírás az anyanyelv megfelelő szintű ismerete, a magyar kultúra folyamatos ápolása. Arra a kérdésre, hogy Nógrádban tartózkodásuk során mi volt a legnagyobb élményük, Szélpál Zsófia a szeretetteljes fogadtatást, az ismerősök örömteli találkozását, új barátságok születését nevezte meg. Tábor Mátyás számára különösen érdekes volt megfigyelni, hogy a csoport 14-19 éves tagjai amerikaiként hogyan viszonyulnak a magyarországi élet- és gondolkodásmódhoz, körülményekhez, amelyeket itt közvetlenül érzékelhetnek. Ezek a személyes benyomások ugyanis semmi mással nem pótolhatók.

A 2016-os körút július 21-én fejeződik be s egész biztos valamennyien a tovább erősödött kölcsönös barátság jegyében, a visszatérés, a viszontlátás reményében szállnak fel a repülőgépre.

Csongrády Béla