Pásztó

2018.02.20. 16:51

Minden ember elé lelki tükröt tár a rejtelmes tarot

– A tarot a mai napig egy csoda az életemben. Még most is tanulok. Hihetetlen látni, hogy mit tesz az emberi lélekkel: meggyógyítja azt – mondta a pásztói Tupi Éva Ágnes, aki több mint húsz éve foglalkozik a kártya rejtelmeivel.

Nagy Orsolya

– Szerelem első látásra?

– Régen, még 1993-ban kezdődött a tarot iránti szeretetem. Előtte is érdekelt már, de elsőként gyógynövényekkel kezdtem el foglalkozni. Aztán szépen lassan minden felkeltette a figyelmem, ami a lélekkel kapcsolatos. Ekkor jött a tarot. Nem akartam kifejezetten ezzel foglalkozni, mégis végigkísért az életemben. Ő talált rám. Komolyabban 2005-ben kezdtem megismerkedni a kártya rejtelmeivel. Akkor jöttem rá, hogy számomra ez tényleg szerelem.

– Miben segíthet az embereknek a tarot-kártya?

– Ez egy nagyon komoly önismereti játék. A tarot-nak az alapja az a huszonkét lap, amelyek az emberi életet mesélik el. A pakli minden egyes darabja végigír minden nagyobb életállomást és történést. A kártya abban segít, hogy tisztábban lássuk a jelen helyzetünket, és el tudjunk igazodni benne. Tehát nem az a lényege, hogy választ adjon arra, mi lesz öt év múlva. Az a fontos, hogy megértsük, mi az a lelkünkben, ami visszatart és akadályoz bennünket a hétköznapi életben. A tarot segítségével kiderülhet, hogy melyek azok a tulajdonságok, amelyek gátló tényezőként szerepelnek. Azt szoktam mondani, hogy a tarot elgondolkodtat minket saját magunkról.

 

Tupi Éva Ágnes 2005-ben jött rá: számára a tarot szerelem Beküldött fotó

 

 

– Van rá igény manapság?

– Egyes nagy államfőknek a mai napig van tarot-tanácsadójuk, úgy tudom, például Vlagyimir Putyinnak is. Hazánkban Göncz Árpád szerette és használta a mindennapjai során. A híres spanyol festőművész, Salvador Dalí is megfestette saját kártyapakliját. A tarot egy csoda, mert feltárja az ember lelkének legmélyebb bugyra­it. Számos oldalról tudja megközelíteni a jelent, és a racionálisan gondolkodó személyekhez is megtalálja az utat.

– Hogyan működik a tarot?

– Szimbólumokkal dolgozik. Ezek képek, amelyek egyébként bennünk vannak. Tulajdonképpen nem kell tanulnunk és különösebben gondolkodni rajtuk, egyszerűen ezzel születünk. Egyes képek kiváltanak belőlünk bizonyos hatásokat. A tarot – a szimbólumokon keresztül – leképezi a lélek pillanatnyi állapotát. Azért nem jóslás és azért tér el nagyon attól, mert én nem mesélek a kártyákból, hanem a velem szemben ülő lelkéről fogok beszélni. Ez mindig erről szól. Nem mondom, hogy hinni kell benne, egyszerűen engedni kell, hogy a kártyavetéssel próbáljunk fényt deríteni lelkünk titkaira. Sokan szeretnék megfejteni a működését, igazából azonban pontos magyarázat nincs erre.

– Nemrég jelent meg a könyve.

– Már többször is dolgoztam együtt Szatmári Nórával, aki asztrológus. Benne fogalmazódott meg a gondolat, hogy ha már egyszer úgyis műveljük és tanítjuk a tarot-t, akkor varázsoljunk belőle egy könyvet. A kötetet illusztráló kártyalapok megtervezésére és elkészítésére Vészabó Noémi festőművészt kértük fel. Tökéletesen eleget tett a felkérésnek, hiszen a legbensőbb érzelmeket tárja fel. Éppen azt a színvilágot hozta és képviselte, amire vágytunk.

– Milyen jövőt lát maga előtt?

– Régóta tartok tanfolyamokat, amelyeket továbbra is folytatok. A társammal nemrég elkezdtük a könyvre épülő képzéseket is. Ezen felül szeretnénk a jövőben elkészíttetni az ötvenkét kártyából álló úgynevezett árkánumot, amelynek megfestésére Nóra szintén Vészabó Noémit tervezi felkérni. A tarot a mai napig egy csoda az életemben. Még most is tanulom. Hihetetlen látni, hogy mit tesz az emberi lélekkel: meggyógyítja azt.

Borítókép: A könyvét illusztráló alkotások feltárják a belső érzelmeket Beküldött fotó

Címkék#Pásztó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában