Helyi közélet

2017.05.03. 04:44

Milliárdok megyei fejlesztésekre

fenyvesi

Megszülettek a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program első döntési körének eredményei. Most 12,9 milliárd forint értékben, egy híján százharminc darab Nógrád megyei pályázatot támogat a program, a május hónap a támogatási szerződések megkötéséről szól majd. További 9,8 milliárd forintnyi pályázat van elbírálás alatt. A munkálatok zöme már a nyár végén elindulhat – hangzott el a téma kapcsán tartott sajtótájékoztatón tegnap Salgótarjánban, a Megyeházán.

Salgótarján. Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke kifejtette: a számukra megküldött értesítés szerint gazdasági, turisztikai, egészségügyi, szociális, energetikai fejlesztések kaptak zöld utat az irányítóhatóságnál.

[caption id="" align="aligncenter" width="3008"] – Mi nem tudunk helyettük pályázni, de segíteni tudjuk a pályázóinkat abban, hogy sikeresek legyenek – emelte ki Becsó Zsolt (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

– A most kihirdetett támogatások 76 települést érintenek, s a 129 nyertes projektből több mint száznak a megyei önkormányzat volt az előkészítője és ők biztosítják a projektmenedzsmentet is – hívta fel a figyelmet Skuczi Nándor, s emlékeztetett, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban már korábban is születtek döntések. Ismertette: 2,6 milliárd forint jut négy- és ötszámjegyű utak felújítására, bő hárommilliárd pedig a munkahelyteremtést elősegítő foglalkoztatási paktumokra.

Skuczi Nándor elmondta, hogy egy hónapon belül további 44 pályázat elbírálása várható 9,8 milliárd forintos összegben gazdaságfejlesztésre, ipari parkok, inkubátorházak fejlesztésére, települési közlekedésfejlesztésre, városi területek rehabilitációjára. S már megjelentek felhívások újabb beadási körre, amelyből tíz és fél milliárd forint érkezhet rövidesen a megyébe.

Balla Mihály megyei fejlesztési biztos, a nyugat-nógrádi terület fideszes országgyűlési képviselője kifejtette, hogy a beadott pályázatok 85-90 százaléka szakmailag megfelelő volt, aki nem nyert, az bizonyára forráshiány miatt történt. Őket arra biztatta, hogy újítsák meg pályázataikat az idén kiírtaknak megfelelően, s az elképzeléseket újra adják be a március végén megjelent 2017. évi TOP-kiírásokra, amelyek keretében tizenegy felhívás jelent meg. Ezek között vannak olyanok, amelyekben most sokkal több pénz áll rendelkezésre, mint tavaly, így tehát több önkormányzat szerepelhet sikerrel. Ilyenek például az óvodákra és a bölcsődékre vonatkozó kiírások.

[caption id="" align="aligncenter" width="1330"] A most kihirdetett támogatások 76 települést érintenek – fejtette ki Skuczi Nándor (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

– Az a szándékunk, hogy a megyében minden település jusson támogatáshoz – biztatta a honatya ezzel is azokat, akik most nem nyertek. A fejlesztési biztos a most megszületett döntésekről elmondta, hogy többek között épülni fog iparterület Szügyben és Bercelen, hűtőházat hoznak létre Szécsényben és nagy öröm, hogy évtizedes várakozás után megvalósulhat a balassagyarmati Nyírjes turisztikai fejlesztése is. Elmondása szerint a megye „jó úton halad a munkahelyteremtésben”, 2010-hez képest sokat javultak a foglalkoztatási adatok, s a most induló fejlesztések ezt tovább erősítik majd. Negyvenkét önkormányzati energetikai korszerűsítési pályázat nyert támogatást a május másodikai döntési körben – tette hozzá Balla Mihály, aki nagy kihívásnak és a legfontosabb törekvésnek nevezte, hogy a fejlesztésekkel felzárkóztassák Nógrádot az országos átlaghoz.

Becsó Zsolt, a kelet-nógrádi térség fideszes országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2010-es kormányváltás előtt Magyarország és Nógrád megye is nagyon rossz gazdasági helyzetben volt.  Kifejtette, hogy 2010 előtt térségünk lekerült az ország fejlesztési térképéről.

– Amikor megkaptuk a lehetőséget 2010-ben, akkor azonnal hozzáfogtunk a munkához és három pontos célt tűztünk ki. Első volt a foglalkoztatási helyzet javítása, második a megyei identitás erősítése, harmadik pedig, hogy a kormányzat kiemelt támogatásával ismét felkerüljünk hazánk fejlesztési térképére – mondta el Becsó Zsolt, majd a 2010 előtti időkről példaként hozta, hogy a szocialista kormányzat idején a Regionális Fejlesztési Tanácstól még azt a támogatást sem kapta meg Nógrád megye, ami lakosságszám alapján járt volna neki.

Ezzel szemben 2010 után konszolidálták az önkormányzatokat, jelentős infrastrukturális beruházásokat indítottak el (például a 21-es, a 22-es és a 23-as utak fejlesztése, a szennyvízelvezetési projektek és a bölcsődeépítés). Az elmúlt években pedig turisztikai, egészségügyi, árvízvédelmi, s oktatási intézményeket érintő fejlesztésekkel, szabad vállalkozási zónák kijelölésével elkezdődött a gyors felzárkóztatás.

[caption id="" align="aligncenter" width="2467"] Balla Mihály a legfontosabb törekvésnek nevezte, hogy a fejlesztésekkel felzárkóztassák Nógrádot az országos átlaghoz - Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

– Az igazi fordulat 2016 második felétől kezdődött el – emelte ki és bejelentette, hogy a 21-es főút négynyomúsításának bátonyterenyei szakaszán május negyedikén átadják a munkaterületet a kivitelezőnek. Hozzátette: a TOP-forrásból a megye fajlagosan a legmagasabb támogatást kapta a kormányzattól, mint ahogy Salgótarján is.

Utóbbi ráadásul úgy, hogy a korábbi ciklusokkal ellentétben most nem kellett másokkal versenyezni a támogatásért, az alanyi jogon jár a megyei jogú városnak. Salgótarján esetében kiemelte a szabad felhasználású másfél milliárd forintot is, és a március végén megkötött modern városok program együttműködését, amely százmilliárd forintos beruházásokat is jelenthet a megyeszékhelynek, ha jól készítik elő a projekteket.

Becsó Zsolt hangsúlyozta, hogy a most kihirdetett eredmények között a kelet-nógrádi pályázók 6 milliárd 720 millió forintot nyertek el, harminchét települést érintve. S hogy körzetéből mindössze két település nem pályázott eddig, de a következő körökben őket is arra biztatja, hogy változtassanak hozzáállásukon és pályázzanak.

– Mi nem tudunk helyettük pályázni, de segíteni tudjuk a pályázóinkat abban, hogy sikeresek legyenek – emelte ki. Becsó Zsolt még egy érdekes számadattal szolgált a sajtótájékoztatón: a Széchenyi 2020 honlapon rendelkezésre álló információk szerint jelenleg 473 nyertes projekt van megyénkben, s ehhez jön hozzá a most kihirdetett további 129.

Arra a kérdésre, hogy a sok tucatnyi projekt mikor „bolygatja meg” a megye életét azzal, hogy elindulnak a beruházások, Balla Mihály megyei fejlesztési biztos elmondta: várhatóan már nyár végén elindulnak a fejlesztések, amelyeken reményei szerint nagy arányban helyi vállalkozók dolgoznak majd.

Lakatos Kati

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában