mátraterenye

2018.05.24. 17:13

Messzire viszi a falu jó hírét az egyedülálló kórus

Fennállásának 25. évfor­dulóját ünnepli az idén a Mátraterenyei Hagyományőrző Egyesület, amely máig odaadó lelkesedéssel ápolja, élteti és őrzi a falu tradícióit. Kürti Jánosné Mártá­val, az egyesület elnökével idéztük fel az elmúlt negyedszázad történetét.

Palchuber Kinga

A Mátraterenyei Hagyományőrző Egyesület huszonöt évvel ezelőtt alakult meg, Szabó Nándor, a község korábbi polgármesterének kezdeményezésére. A szervezési feladatokat Gecse Ferencné, a helyi művelődési ház akkori vezetője lelkesen vállalta el, így ő lett a csoport első vezetője is.

– A megalakulást követő hónapok a község népdalainak gyűjtéséről szóltak. Emellett nem kis nehézséget jelentett az eredeti mátraterenyei népviselet beszerzése is az idősebb asszonyoktól, de a hiányzó darabok elkészítése sem volt egyszerű vállalkozás – mondta Kürti Jánosné.

Élteti őket a taps

A jelenleg tizenegy főből álló Mátraterenyei Hagyományőrző Egyesület évente 10-15 alkalommal is bemutatkozik a közönség előtt. Elsősorban megyénk nagyszabású rendezvényein fakadnak dalra, de állandó szereplői a Heves megyei programoknak is. Az elmúlt 25 évben sok emlékezetes élményben volt részük, amelyeknek köszönhetően igazi közösséggé forrtak össze. Heti rendszerességgel próbálnak, ám ezenkívül is szívesen töltik együtt a szabadidejüket. Mindig szívből énekelnek, s a közönség szeretete élteti őket.

Hozzátette: a tradicionális öltözet megszerzését követően a tagoknak meg kellett tanulniuk a beöltözés menetét is, hiszen eleinte még a fejdísz felhelyezése is sok időt vett igénybe.

A hagyományőrzők fellépésein a közönség mindig megcsodálta a singelt ingvállat, a hímzett gangát, a csipkés főkötőt, illetve a sokszalagos masnit is.

Az egyesület tagjai által alkotott kórus – Kürti Jánosné vezetésével – rendre arany és ezüst minősítéssel tért haza az országos minősítő versenyekről.

Tíz évvel ezelőtt változás történt a csapat életében: levetették a népviseletet, amelyet ma már csak ritkán öltenek magukra, mégis féltve őriznek a ládafiában. Emellett más jellegű dalokat kezdtek énekelni, változott a fellépő­ruhájuk, ettől fogva mint Mátra­terenyei Dalkör szerepelnek. Jelenleg is népszerű magyar és világslágerekből, társadalmi és emberi értékeket képviselő dalokból állítják össze műsoraikat.

A dalkör az elmúlt években férfiakkal is bővült, amely szintén új színt hozott a hagyományőrzők életébe. Az elnök szerint az általuk képviselt kóruséneklés igen ritka, Nógrád megye más területére sem igazán jellemző. Sikerüket ezért elsősorban egyedülállóságukban látja, amelyhez Nádasdi János zenei közreműködése is hozzájárult.

Az egyesület megalakulása óta aktívan részt vesz a falu közéletében is.

 

Kiemelt fotónkon: A mátraterenyei hagyományőrzők az elmúlt huszonöt évben valódi közösséggé kovácsolódtak s újabb és újabb színekkel gazdagodtak – Fotó: Hüvösi Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában