Helyi közélet

2015.04.12. 05:57

Megkezdődött a négyoldalú együttműködés

fenyvesi

Együttműködési megállapodást írt alá szerda délután Dóra Ottó Salgótarján polgármestere, dr. Fodor Miklós a Dornyay Béla Múzeum igazgatóhelyettese, Solymár András az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Salgótarjáni Osztályának titkára, valamint Kolláth Zoltán a Bányamúzeumot Segítők Baráti Egyesületének elnöke. Az egyezség értelmében egyebek mellett a felek rendszeresen tájékoztatják egymást a közös érdekeltségbe tartozó munkájukról, kiadványaikról, terveikről és eredményeikről.

Salgótarján. A Bányamúzeumot Segítők Baráti Egyesületének (BSBE) a bányászattal kapcsolatos szakmai munka segítése és a bányászhagyományok ápolása érdekében munkakapcsolat kialakítását kezdeményezte a Bányászati Kiállítóhelyet fenntartó salgótarjáni önkormányzattal, a Dornyay Béla Múzeummal, valamint az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesülettel (OMBKE). A civil szervezet a megyeszékhelyen Bányamúzeum épületében tartotta múlt évi évzáró ülését, amelyen a megállapodásban érintettek képviselői meghívottként vettek részt. A megjelentek egyhangúan kifejezték együttműködési szándékukat. Ezt követően megkezdődött a 2020. március 31-ig, azaz határozott időre szóló szerződés kidolgozása, amit szerda délután írtak alá.

[caption id="" align="aligncenter" width="150"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

A kooperáció célja, hogy a Bányászati Kiállítóhely működése, fenntartása és fejlesztése során felmerülő, a bányászattal és a vonatkozó ipartörténeti múlttal kapcsolatos szakmai munkát segítse, illetve támogassa. Hozzájáruljon a bányászati gyűjtőkörhöz kapcsolódó gyűjtő, feldolgozó és kiállító munkához, valamint a bányász szakma hagyományápoló tevékenységeihez. Mindezek mellett pedig a szerződés elősegíti a résztvevő felek tevékenységét a „bányák örökségére” alapozott tradíciók megőrzésében, valamint a határ-menti vagy határokon átnyúló kulturális együttműködések kialakításában.

A megállapodás értelmében az együttműködő partnerek vállalták azt, hogy rendszeresen tájékoztatják egymást a közös érdekeltségbe tartozó munkájukról, kiadványaikról, terveikről, eredményeikről. Lehetőséget biztosítanak saját internetes felületükön egymás honlapjának elérésére. Kölcsönösen meghívják egymást kiemelt szakmai rendezvényeikre. A múzeum, mint üzemeltető, biztosítja a BSBE, valamint az OMBKE taggyűléséinek, programjainak helyét a Bányászati Kiállítóhelyen. Végül, de nem utolsó sorban a szerződők a célfeladatok (pályázatok, fejlesztési és fenntartási tervek) megoldására esetileg létrehozandó szakmai munkabizottságokba – a városvezetés felkérésére – tagokat delegálnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában